OECD: Közel 7 százalékkal csökkenhet a magyar GDP

Vágólapra másolva!
Lefelé módosította a Magyarország hazai össztermékének (GDP) idei alakulására vonatkozó előrejelzését csütörtökön megjelent elemzésében a nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), 2010-re viszont a korábban becsültnél kisebb visszaesést valószínűsít.  
Vágólapra másolva!

A júniusban jósolt 6,1 százalék helyett 6,9 százalékkal eshet vissza idén a magyar GDP, jövőre pedig 1 százalékos csökkenés várható éves szinten, a korábban jelzett 2,2 százalék helyett, 2011-ben azonban már 3,1 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság, a külpiaci élénkülés és a javuló hitelfeltételek hatására - áll az OECD új elemzésében, amely szerint 2011 végére a magyar GDP növekedési üteme a 4,5 százalékot is megközelítheti. A magyar kormányzati prognózis idén 6,7 jövőre 0,6 százalékos GDP-csökkenéssel számol.

A 30 legfejlettebb ipari államot tömörítő szervezet világgazdasági elemzése szerint a közép-kelet-európai térség az euróövezetnél gyorsabban kapaszkodik ki a válságból, jövőre 0,9 százalékkal, 2011-ben pedig 1,7 százalékkal növekedhet, a kilábalásnak azonban határt szab a magas munkanélküliség és a költségvetési kiigazítás kényszere.

A magyarországi növekedést az erősödő külső kereslet és az üzleti beruházások fellendülése fogja táplálni, jósolja az OECD, hozzáfűzve, hogy a beruházások és a belföldi kereslet élénkülését monetáris könnyítésnek - kamatcsökkentésnek - kellene támogatnia. Magyarország növekedési potenciáljának javulásában fontos szerepet játszik az adók átterelése a foglalkoztatásról a fogyasztás felé - állapítja meg az elemzés. A növekedési prognózis lefelé mutató kockázatai között említik a bedőlt hitelek arányának esetleges emelkedését, amely visszafoghatja az üzleti beruházásokat és előidézheti a forint iránti bizalom ismételt megrendülését. A fölfelé mutató kockázat csupán a vártnál erősebb világgazdasági fellendülés lehet.

Az OECD erre az évre 4,5 jövőre 4,0 százalékos éves inflációt prognosztizál, 2011-re pedig az MNB 3 százalékos inflációs céljának teljesülését várja. A munkanélküliség a jövő év átlagában a jelenlegi 10,3 százalékos szinten marad és 2011-ben is 9,3 százalékos lesz, szemben a 9,8, illetve 9,0 százalékos kormányzati prognózissal. Az államháztartás hiányát az idei évre tervezett GDP arányában 3,9 százalék helyett 4,3 százalékra és a jövő évi 3,9 százalék helyett 4,1 százalékra teszi az OECD és még 2011-re is 3,6 százalékot jósol. A ciklikusan korrigált, azaz lényegében a válság bevételcsökkentő hatását kiszűrő számítások szerint azonban a GDP 0,6 százalékának megfelelő államháztartási többletet számol 2010-re - ez a legjobb az összes tagország között, mert Svédország 0,2 százalékos többletén kívül az összes többi OECD tagországnak negatív ez a mutatója.