266 forint körül ingadozik az euró jegyzése

Vágólapra másolva!
Kedden délelőtt még tartotta  hétfőn megszerzett előnyét a magyar pénz, délután azonban fordult a kocka, az euró jegyzése 265 alatti szintekről 266 forint fölé került, öt óra előtt néhány perccel 265,94-en állt a jegyzés, azaz a magyar pénz gyengült a kedd reggeli és hétfő esti 265 forint alatti kurzushoz képest, de még mindig erősebb a hétfő reggeli 269 forintos szintnél.
Vágólapra másolva!

Hétfőn a forint folyamatosan erősödött az euróval szemben: a pénteki, 269 forint feletti árfolyamról indulva egészen 264,50 euróig jutott. Az árfolyamot az erősödő befektetői bizalom mozgatta, mivel az USA-ból jó hírek érkeztek, illetve az IMF-delegáció nyilatkozatai is nyugtatólag hatottak a piaci szereplőkre. Az euróhoz képest így három forinttal változott a forint árfolyama. A Dow Jones gazdasági hírügynökségnek kedden reggel nyilatkozó elemzők szerint az IMF kedvező értékelése miatt a forinterősödés tovább folytatódhat.

A Commerzbank szakértői ugyanakkor jelezték, nem feltétlenül az IMF-küldöttség véleménye okozta a forint erősödését. A mozgás túl egyenletes, túl dinamikus és magától értetődő volt ahhoz, hogy ez olyan szimpla piaci dolog legyen, sokkal valószínűbb, hogy egy vagy néhány igazán méretes piaci szereplő rendezte át pozícióit, és ez okozta a magyar pénz izmosodását. Ezt a nézetet erősíti az is, hogy a zloty és a cseh korona is erősödött ugyan, de közel sem olyan mértékben, mint a forint - áll a Commerzbank piaci kommentárjában, amely szerint bár a nemzetközi hangulat továbbra is jónak tűnik, a mai napra az erősödés folytatódásával kétséges, valószínűbb, hogy a piaci szereplők profitrealizálása miatt veszít értékéből a forint.

Utóbbi véleményt osztja Sörös Csaba, a Takarékbank szakértője, aki közölte: kedden némi korrekció megy végbe a részvénypiacokon, ezért várhatóan a forint sem fog újabb csúcsokat elérni. Az euró árfolyamának inkább 270 forintos szint felé kellene araszolnia a fundamentumok, például a környező országoknál gyengébb harmadik negyedéves magyar GDP-adat alapján. Sörös Csaba szerint a 264-265 forintos árfolyamnál található technikai szintek a hét hátralévő részében is megfogják majd a kurzust, ha viszont a nemzetközi piacokon újból erőteljes vásárlási kedv alakul ki, akkor az euró könnyen a 260 és a 265 forintos sávban találhatja magát.