Elfogyott a balatoni vizimentők pénze

Vágólapra másolva!
Elakadt a balatoni vízbiztonsági program, mivel nincs pénz a civil vízimentés további működtetésére, pedig csak havi 3 millió forint kellene.
Vágólapra másolva!

Nincs forrás a további működésre, holott most kezdődött a horgászszezon, és egy "nevetséges összegről", átlagosan havi 3 millió forintnyi támogatási igényről van szó - közölték a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) szezonzáró sajtótájékoztatóján Zánkán. Elfogytak a közhasznú egyesületként működő VMSZ tartalékai, így ha nem sikerül sürgősen működési forráshoz jutniuk, pár héten belül abba kell hagyniuk a tevékenységüket, partra emelve hajóikat.

Ősztől tavaszig nincs szükség a sürgősségi mentőhajó és a vízimentők teljes flottájának üzemeltetésére, viszont célszerű lenne a tó három medencéjében egy-egy hajót bevetésre készen tartani, főként amikor már a viharjelző rendszer sem üzemel - mondta Bagyó Sándor, az egyesület elnöke emlékeztetve, hogy az elmúlt őszök, sőt a téli jégről mentések is adtak nekik feladatokat.

A VMSZ eddigi működését a zánkai gyermekcentrum és négy nagy cég támogatása, valamint kisebb pályázati források biztosították. A Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) közreműködésének köszönhetően jelentős eszközfejlesztés történt a vízimentésben, a program meghatározó részére, az üzemelési költségekre azonban nincs megfelelő fedezet. "Nem tüzet kellene oltani mindig, amikor már baj van", hanem kiszámítható keretet biztosítani - tette hozzá, utalva arra, hogy a korábbi években is került már hasonló helyzetbe a VMSZ. Álláspontja szerint a működési költség előteremtéséből ki kellene vennie a részét a vitorlázóknak és a csónakkal horgászóknak is.

Idén a Balatonnak nyolc halálos áldozata volt, és közülük valójában hárman fulladtak a vízbe, öten rosszullét vagy betegség miatt veszették életüket. A VMSZ és az általa koordinált civil balatoni vízimentők szeptember végéig 50 strandi és 299 hajós mentést hajtottak végre a Balatonon, az új sürgősségi mentőhajónak pedig 14 ember köszönheti az életét.