Vágólapra másolva!
Áldozatul esett a válságnak a több mint 80 éves német Quelle áruházlánc. A csődbiztos szerint egyetlen potenciális befektetőnek sem kellett az utóbbi időben már nagyon alacsony forgalmú cég, több hitelt pedig nem kap.
Vágólapra másolva!

Megszűnik Németország és egyben Európa egyik legtekintélyesebb áruházlánca, a Quelle - jelentette be kedden a 82 éves múltra visszatekintő csomagküldő vállalat remélt értékesítésével megbízott csődbiztos.

Hubert Görg a Quelle forgalmának fokozatos visszaesésével, a csomagküldő szolgálat növekvő veszteségeivel, illetve e szolgálat finanszírozását célzó törekvések meghiúsulásával indokolta a hetekkel ezelőtt is elképzelhetetlennek tűnő döntést.

A Quellének forrást biztosító és a vevőtartozásokat behajtó bank, a Valovis többé nem nyújtott hitelt a cégnek, amit vállalati körökből kiszivárgott információk szerint a német bankfelügyeleti hatóság (Bafin) tiltott meg a pénzintézetnek.

Görg szerint az elmúlt hetekben több potenciális beruházóval is próbálkoztak, az utolsó jelentkező azonban múlt pénteken jelentette be visszalépését. A csődbiztos azt hangoztatta, hogy a Primondóhoz tartozó Quellét rendkívül alacsony áron kínálták, de veszteségei és rendkívül alacsony forgalma miatt így sem kelt el.

A csődbiztos a vállalat székhelyén, a Nürnberg melletti Fürthben tartott sajtóértekezletén elmondta, hogy november 1-jei hatállyal a Quelle több ezer alkalmazottja kerül az utcára, pontos számot azonban nem említett. Korábbi adatok szerint a Quelle különböző részlegeinél több mint 6000 ember állt alkalmazásban.

A csődbiztos szerint az alkalmazottak októberi bérét még ki tudják fizetni elsősorban a raktárkészletek értékesítéséből, novembertől azonban már semmi pénz nem áll rendelkezésre. A teljes felszámolás lebonyolításáig néhány száz alkalmazottat tovább foglalkoztatnak - fűzte hozzá.

Valószínűleg hasonló sorsra jut a Quelle külföldi vállalatainak többsége is. Néhányat közülük igyekeznek megtartani, de csakis kisebb egységek működtetéséről lehet szó - jelentette ki, anélkül, hogy konkrét országot említett volna. Utalt arra, hogy a Quelle néhány kisebb belföldi részlegét még próbálják megmenteni, azaz értékesíteni.