Vágólapra másolva!
Négymillió euró árfolyamértéken, részvényenként 809 forinton zárult a tőzsdén jegyzett Genesis Energy Befektetési Nyrt. részvényjegyzése, ami feltétele volt a társaság három napelem-gyártó cége eladásának - közölte a Genesis a BÉT honlapján.
Vágólapra másolva!

Az összesen 1 333 333 darab új részvényből a Genesis Capital Management LTd. 853 524 darabot, a Genesis vezérigazgatója, Rényi Gábor érdekeltségébe tartozó Acquisiton Pro Ltd. pedig 479,809 darabot jegyzett.

A 4,002 milliárd forint jegyzett tőkéjű befektetési társaság jegyzett tőkéje 666 millió 666.500 forinttal emelkedik.

A korábbi tájékoztatás szerint a Genesis 2009. augusztus 11-én állapodott meg a Cogenco International Inc. nevű társasággal arról, hogy a magyar cég eladja három leányvállalatát, amiért a Genesis 8,7 millió darab Cogenco törzsrészvényt, és egy darab 'A' sorozatú - menedzsment jogokat biztosító - részvényt kap. Az ügylet zárásának egyik feltétele az, hogy a Cogenco könyv szerinti értéke elérje az 50 millió dollárt. Ehhez külső befektető bevonása szükséges új részvényeknek részvényenként legalább 10 dolláron történő kibocsátásával.

A Genesisben most megvalósuló tőkeemelés segíti a tranzakció lezárását, ami várhatóan még az év vége előtt megtörténik.

A Genesis három leányvállalata - a Genesis Solar Espana, a Genesis Solar Singapore és a Genesis Solar Hungary Kft. -, amelyet a Cogenco megvásárol vékonyréteg napelem-gyártó üzemeket épít Magyarországon, Spanyolországban és Szingapúrban. A spanyolországi leánycég korábban 4,5 millió euró kedvezményes hitelt kapott a projekt további finanszírozására, és folyamatban van a Genesis Energy 1,7 millió eurós tőkeemelése is.

A Genesis részvényeit a Budapesti Értéktőzsde B kategóriájában jegyzik. A részvény kedden délben 727 forint volt, 121 forinttal 20 százalékkal drágább az előző záróárnál. Rövid időre fel is függesztették a kereskedést a papírban. Az 500 forint névértékű részvények legmagasabb árfolyama az elmúlt 52 hétben 1269 forint, a legalacsonyabb 251 forint volt.