Kína a világ harmadik legnagyobb gazdasága

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Kína járul hozzá a legnagyobb mértékben a világgazdaság növekedéséhez - állítja a kínai statisztikai hivatal frissen kiadott jelentése, amely az ország nemzetközi státusának és befolyásának erősödését igyekszik számokkal igazolni. Az adatok szerint Kína hazai összterméke (GDP) 1952-ben 30 milliárd dollár volt, amely 1960-ra több mint megduplázódott és 2008-ban elérte a 3,86 ezer milliárd dollárt.

Az ország gazdasági teljesítményének hozzájárulása a világgazdaságéhoz 1978-ban 2,3 százalékot tett ki; 2007-re ez az arány 9,2 százalék lett.

A múlt évben Kína a globális GDP 6,4 százalékát adta és ezzel a világ harmadik legnagyobb gazdasága lett. Az egy főre jutó bruttó nemzeti jövedelem (GNI) mutatószámai az 1,3 milliárdos Kína esetében emelkedő tendenciáról, de még mindig jelentős lemaradásról tanúskodnak. 1978-ban a világátlag 10,1 százalékát mérték az országban, míg 2008-ban ez a szám 32,3 százalék volt.

A Világbank statisztikája szerint 209 országból az egy főre jutó bruttó nemzeti jövedelem számait tekintve 2008-ban Kína 2770 dollárral a 130. helyen szerepelt, az 1997. évi 750 dollárhoz képest 15 helyet ugrott előre.