Vágólapra másolva!
Kedden állnak bíróság elé azok a menedzserek, akik azt a két befektetési alapot kezelték, amelyek összeomlása a mostani gazdasági világválság kezdetét jelentette 2007 júniusában. A Bear Stearns befektetési bank alapkezelőire most akár 20 év börtönbüntetés is várhat. 
Vágólapra másolva!

A Bear Stearns amerikai befektetési bank - azóta a krízis miatt ez az intézményi forma meg is szűnt - két befektetési alapja 2007 nyarán omlott össze. Az összeomlás jelezte annak a lufinak a kipukkadását, amelyet a jelzáloghitelekhez kötött amerikai értékpapírok (CDO-k és CDS-ek) piacának befagyása okozott.

Számos bank, hitelintézet, befektetési alap és kockázati tőkebefektető vett ugyanis ilyen kétes fedezetű CDS és CDO papírokat, amelyek értéke részben vagy egészben attól függött, hogy a másodrendűnek besorolt (subprime) amerikai jelzáloghitel-adósok mennyire képesek visszafizetni az általuk felvett kölcsökönet. (Mivelhogy egyre több ilyen adós vált fizetésképtelenné, a CDO-k és CDS-ek folyamatosan veszítették el értéküket.)

Az első áldozatok

A Bear Stearns két és fél évvel ezelőtt összeomló alapjai voltak az első áldozatok ebben a folyamatban, kiderült ugyanis, hogy ők is olyan értékpapírokba fektették a pénzt, amelyek egy idő után semmit sem értek. A két befektetési alapot Ralph Cioffi hozta létre, aki most társával, Matthew Tanninnel egyetemben áll New York-i bíróság elé, csalás vádja miatt. Ha elítélik őket, akár 20 éves büntetést is kaphatnak, amit börtönben kell letölteniük.

A vádlottak tagadják a vádat, miszerint ismerték ugyan az alapok problémáit, mégsem értesítették a befektetőket arról, hogy baj van a pénzük elhelyezésével.

Maguk szolgáltatták a bizonyítékokat

Mindazonáltal a vád alapját képező bizonyítékokat Cioffi és Tannin részben maguk szolgáltatták az ügyészeknek a BBC szerint. A két alapkezelő egymással e-mailezett 2007 márciusában. Cioffi ekkor írta Tanninnek: "Aggódom, hogy a subprime veszteségek sokkal rosszabbak lesznek, mint ahogy azt bárki is gondolta volna. Ugyanakkor főnökeiknek a Bear Steransnél azt mondták: az alapok "jó állapotban vannak, és továbbra is sikeresek leszünk".

A két alap összeomlása végül 1,4 milliárd dolláros kárt okozott a befektetőknek. A vádlottak közül Cioffi tagadja a bennfentes kereskedés, vagyis az insider trading vádját is, amely olyan tőzsdei műveletek esetén merül fel, amikor egy bróker vagy alapkezelő visszaél a rendelkezésére álló információkkal.

Az első között ítélhetik el őket

Cioffi és Tannin az elsők közé került most azzal is, hogy bíróság előtt kell felelniük tetteikért, pontosabban azért, hogy nem tettek esetleg eleget kötelezettségeiknek. A válság kitörése óta így "úttörők" lehetnek abban is, hogy őket ítélhetik el először a krízis kulcsszereplői közül.

Cioffi és Tannin alapjai időközben bedőltek, és ugyanez a sors várt volna az anyacégre, a Bear Stearns-re is, ha nem vásárolja fel konkurense, a JP Morgan. Azóta viszont minden nagy amerikai nagy befektetési bank átalakult "normális" kereskedelmi bankká, vagy felvásárolták, de a legrosszabb a Lehman Brothers esetében következett be. Ez a befektetési bank 2008. szeptember 15-én ment csődbe, a világtörténelem legnagyobb cégbukását okozva, és megrendítve az egész globális pénzügyi rendszert.