Vágólapra másolva!
A Conference Board átfogó gazdasági indexe 1,2 százalékkal, 100,6 pontra emelkedett szeptemberben, ami a gazdasági helyzet javulására utal az eurózónában.
Vágólapra másolva!

A kilencedik havi növekedést augusztusban 1,8 százalékos, júliusban 1,7 százalékos mértékű javulás előzte meg. Az index (LEI-leading economic index) nyolc összetevő eleme közül hét mutatott javulást a beszámolási időszakban.

Jean-Claude Manini, a Conference Board vezető európai elemzője kifejtette: az eurózónában, Németországban és Franciaországban az elmúlt hat hónapban elért erőteljes LEI-erősödés a gazdasági fellendülés folyamatosságára utal. A gazdaság azonban változatlanul ingatag alapokon áll. Emellett a foglalkoztatás folyamatos csökkenése az állami gazdaságösztönző programok befejezésének lehetőségével együttesen a rövid távú növekedési szakaszt követően egy elhúzódó, vontatott növekedési szakasz kockázatát vetíti előre.

Az eurózónában augusztusban 10 éves csúcspontra, 9,6 százalékra emelkedett a munkanélküliségi ráta, ami erősen korlátozza a második világháború óta legmélyebb gazdasági visszaesésből való kilábalás lehetőségeit.

Az európai tagállamok milliárdokat pumpáltak gazdasági ösztönző programokba, ezzel azonban hamarosan fel kell hagyniuk, a vészesen növekvő költségvetési hiány miatt. Az európai pénzügyminiszterek abban egyeztek meg, hogy legkésőbb 2011-ben meg kell kezdeni a költségvetési hiány drasztikus csökkentését.

A LEI index az eruózóna gazdasági aktivitását tükröző nyolc makrogazdasági mutatóra épülve hat hónapra jelzi előre a gazdasági helyzet alakulását. Az összetevői az EU-Bizottság gazdasági hangulat, az Eurostat építési engedély és termelőeszköz megrendelés indexe, a Dow Jones EURO STOXX Index, az EKB pénzmennyiség és kamatprémium adatai, a Markit Economics termelőipari beszerzési menedzser és szolgáltatási szektorbeli üzleti aktivitás indexe.