Több tényező is gyengítette a forintot

Vágólapra másolva!
Kedden a kedvezőtlen befektetői hangulatban veszített értékéből a magyar deviza. A forintgyengülésben szerepet játszhatott az is, hogy a prognosztizáltnál jobb inflációs adat miatt a korábban vártnál nagyobb mértékben csökkenhet a magyar alapkamat.
Vágólapra másolva!

Kedden kora este, nem sokkal 18 óra előtt 269,50 forint körül mozgott az euró árfolyama, szemben a délelőtt feljegyzett 268 forint alatti kurzussal. A dollár jegyzése ezzel párhuzamosan 181,47 forintról 181,82 forintra, a svájci frank árfolyama pedig 1 forinttal 177,40 forintra emelkedett.

Számos tényező befolyásolta a devizapiaci hangulatot. Az ázsiai tőzsdék még nyereséggel zártak kedden, de az európai tőzsdék már veszteségben nyitottak, és mínuszban maradtak a nap folyamán, részben az előző napok árfolyamnyereségeit szükségszerűen követő negatív korrekció hatására, másrészt pedig a ZEW német gazdaságkutató intézet vártnál rosszabb hangulatindexe miatt.

Ennek ellenére az euró a nap első felében tovább erősödött a dollárral szemben: a közös európai deviza 1,4872-es szinten új éves árfolyamrekordot állított be a dollárral szemben. Később az euró veszített előnyéből, de piaci elemzők töretlennek látják az 1,50 felé közelítő trendet. Az euró és a magas kamatot nyújtó devizák erősödő trendje mindaddig fennmarad, amíg tart a tőzsdék és a nyersanyagárak emelkedése - mondták.

Az euró erősödését követve a forint és a zloty árfolyama is erősödött a délelőtti órákban, később azonban korrigáltak. Mindkét devizát befolyásolta a két ország legnagyobb exportpiacának számító a német gazdaság kilátásainak megítélése, illetve egyedi hatásként a romániai politikai bizonytalanság sem segített nekik.

A forint piaci megítélését az is ronthatta, hogy az elemzők által várt 5,2 helyett 4,9 százalékos szeptemberi inflációs rátáról számolt be a Központi Statisztikai Hivatal. A mérséklődő infláció pedig lehetőséget nyújt a Magyar Nemzeti Bank számára, hogy bátrabban vágjon az alapkamatból. A várható mérséklés azonban a forinteszközök eladására készteti a nemzetközi befektetőket, ezzel gyengítve a forintot. Szakértők szerint az euró árfolyama a következő napokban 270 forint körül mozoghat, az árfolyam mozgását alapvetően a nemzetközi befektetői kockázatvállalási hajlam alakulása határozza majd meg.