Beerősített a forint

Vágólapra másolva!
Lassan reagált a forint a kedvező amerikai GDP-adatokra, öt előtt nem sokkal 271,65 forintért kereskedtek az euróval, reggel még 273 körül mozgott az árfolyam.
Vágólapra másolva!

Az amerikai gazdaság a harmadik negyedévben 3,5 százalékkal bővült a második negyedévi 0,7 százalékos GDP csökkenés után, míg a piac 3,3 százalékos növekedést várt. Az adat közlése után az európai tőzsdeindexek, köztük a BUX is pozitív tartományba léptek, az euró pedig erősödésnek indult a dollárral szemben.

Az euró reggel 275 fölötti szinten nyitott, majd délutánra messze 273 forint alá került a kurzus, vagyis a forint erősödni tudott a nap folyamán. Délután négy óra előtt egy euró 272,70, egy dollár 184,30, egy svájci frank pedig 180,60 forinton forgott.