Vágólapra másolva!
A Ford nem szívesen adná el a Volvót egy kínai vetélytársnak, ezért kevesebbet ajánlva is lehet esélye a most feltűnt, a svéd autógyártóra ugyancsak pályázó amerikai konzorciumnak.
Vágólapra másolva!

Egy amerikai vezetésű konzorcium is pályázik a Volvo autógyártó megvásárlására - írja a Financial Times. A Ford veszteséget termelő márkájának megvételére eddig a kínai Geely Automobile jelezte szándékát.

A brit gazdasági lap szerint a Crown néven futó konzorcium maga mögött tudhatja a Ford és a Chrysler két korábbi magas rangú vezetőjét. A finanszírozást amerikai befektetési alapok képesek teljes egészében biztosítani, de számítanak olyan svéd befektetők támogatására is, akik fontosnak tartják, hogy a Volvo gyártása az országban maradjon.

A Financial Times egy, az ügyet jól ismerő forrásra hivatkozva azt írja, hogy a hongkongi bejegyzésű, kínai tulajdonú Geely 2 milliárd dollárnál valamivel alcsonyabb összeget ajánlott a Volvóért. A Crown ennél állítólag jelentősen kevesebbet adna, de úgy tudni, a Ford nem szívesen adná át szellemi tulajdona egy részét egy kínai riválisnak (hasonló okok miatt esett kútba a General Motors által birtokolt Opel eladása a Beijing Automotive nevű kínai vállalatnak).

Korábban feltűnt egy svéd csoport is, amelyet a Volvo-mérnökök szakszervezetének vezetője képvisel, de az újság szerint gondjai vannak a szükséges források előteremtésével.

A Volvónál és a Fordnál nem kommentálták a Financial Times értesüléseit.