Világkormányt csinálna a G20-ból Gordon Brown

Vágólapra másolva!
A világgazdaságot kormányzó testületként képzeli el a G20 csoport jövőjét a brit miniszterelnök, Gordon Brown.
Vágólapra másolva!

Brown a Die Welt című német lapnak adott keddi interjúban kifejtette: kívánatos volna, ha a legfejlettebb ipari országokat és a legnagyobb feltörekvő államokat tömörítő csoport vezetői a jövőben rendszeresen találkoznának, és intenzív együttműködést folytatnának.

"A globális problémákra globális megoldásokat kell találni" - mondta a brit miniszterelnök. A G20 csoportból "a világgazdaságot globális szinten irányító" testületet kellene formálni, és a tagoknak arról kellene tanácskoznia, hogy "melyik ország mit tehet az egész világra kiterjedő, fenntartható gazdasági növekedésért" - mondta Gordon Brown.

"A húszak közösen megmentették a világot a pénzügyi rendszer összeomlásától" - mondta a brit kormányfő. "Ez kiváló alapot biztosít a hosszú távú együttműködéshez" - tette hozzá.

Az amerikai Pennsylvania államban fekvő Pittsburgh-ben csütörtökön kezdődő kétnapos értekezleten Brown szerint az állami vezetők megállapodásra juthatnak a bankmenedzsereknek járó prémiumok korlátozásáról, a bankszektor felügyeletéről, és az adóparadicsomok elleni közös fellépésről is.