Vágólapra másolva!
A Transparency International (TI) idei globális korrupciós jelentése szerint dollármilliárdokban mérhető üzleti korrupció lassítja világszerte a válságból való kilábalást.
Vágólapra másolva!

A szervezet szerdán közleményben tájékoztatta az MTI-t a Budapesten, Berlinben és New Yorkban egy időben kiadott jelentésről, amely megállapítja, nemcsak a korrupcióra, hanem korrupcióval kapcsolatos eljárások eredményeként kiszabott bírságra is nagyságrendekkel többet kellett költeniük világszerte a vállalatoknak. A jelentés szerint a romló tendencia okai között található az alkalmazottak romló közhangulata, illetve a fogyasztók és lehetséges üzleti partnerek közötti bizalomvesztés.

"Az etikus vállalati magatartás elengedhetetlen feltétele a befektetésbiztonság, a kereskedelmi fellendülés és az üzleti stabilitás megteremtésének a szegény és gazdag országokban egyaránt. Különösen most, amikor történelmi jelentőségű válságból próbálunk kilábalni" - mondta a jelentés megjelenése kapcsán Huguette Labelle, a Transparency International elnöke.

A globális korrupciós jelentés készítésekor megkérdezett nemzetközi üzleti vezetők fele úgy véli, hogy az üzleti korrupció legalább 10 százalékkal növelte vállalatának költségvetését, ám a tanulmány kiemeli: a korrupció legnagyobb vesztesei maguk a fogyasztók. A Transparency International 1990 és 2005 közötti időszakot érintő kutatása szerint a 300 napvilágot látott nemzetközi kartell összesen több mint 300 milliárd dollárt vett ki jogtalanul a fogyasztók zsebéből.

A jelentés által megjelölt másik "veszélyzóna" a vállalati és közszféra kapcsolatából, a piaci lobbizásból fakad. A jelentés szerint a lobbizás átlátható feltételeinek hiánya, a felügyelet gyengesége és hiányossága miatt bizonyos vállalatok és üzleti szektorok aránytalan és jogtalan befolyást nyernek az államigazgatás felett.