Visszavonatná a GVH a termékpályatörvényt

Vágólapra másolva!
Célszerűbb lenne visszavonni az élelmiszer-termékpályáról szóló törvényt, és helyette kikényszeríthető etikai szabályokat bevezetni a beszállítók és a kereskedők közötti aszimmetrikus üzleti viszonyok rendezése érdekében - javasolja a piaci versenyért aggódó Gazdasági Versenyhivatal az Országgyűlésnek.
Vágólapra másolva!

Sólyom László köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a beszállítókkal szemben alkalmazott tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról szóló törvényt. A GVH úgy tudja, új törvény készül, ezért tanulmányt készített arról, hogyan lehetne orvosolni az élelmiszergazdaság és -kereskedelem közötti problémákat - áll a versenyhivatalnak az [origo]-hoz eljuttatott közleményében.

A tanulmány leszögezi, hogy a nagy kereskedelmi láncok erősen aszimmetrikus alkuerővel rendelkeznek beszállítóikkal szemben, de felhívja a figyelmet arra, hogy a fejlődés és alkalmazkodás motorja szűnne meg, ha a gyengén teljesítő vállalatokat az állam megkísérelné megmenteni, piacon tartani.

A jog az eladók és vevők közötti árvitákba való beavatkozásoktól tartózkodik, az állami ár- vagy jövedelemszabályozás a kielégítően versengő piacokon nem tartozik az elfogadott eszköztárba. Az állam a szerződéses jogban a gyengébb félnek többletvédelmet ad - hangsúlyozza a GVH.

A versenyhivatal a szerződéses kondíciók átláthatóságának, kiszámíthatóságának növelését, az egyértelműen tisztességtelen feltételek alkalmazásának kizárását és a viták gyorsabb rendezését javasolja. Egyúttal jelzi, helyesebbnek tartaná, ha az előterjesztők visszavonnák a termékpályatörvényre tett javaslatukat, illetve a már létező kereskedelmi törvényben hajtanának végre kisebb módosításokat.