Teljesülni látszik az OTP profitterve

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Teljesíti profitterveit az OTP Bank és a válság csillapodásával a kockázati költségek is mérséklődnek - véli Bencsik László, a bank vezérigazgató-helyettese.

Bencsik László arra számít, hogy a kockázati céltartalékok szintje a második félévben azonos lesz az első félévivel. Amennyiben a piaci fejlemények nem romlanak jelentősebben, a tartalékszint csökkenhet a jövő évben - mondta a vezérigazgató-helyettes. Hozzátette: jövőre ez bármelyik negyedévben bekövetkezhet.

Az OTP vezérigazgató-helyettese szerint a válság elmúltával a térség jelentősebb gazdasági növekedést és az itteni bankok nagyobb kamatrést érhetnek el, mint Nyugat-Európában.