Rosszul zárt a pesti tőzsde

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 252,39 pontos, 1,23 százalékos csökkenéssel, 20 325,92 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 24,3 milliárd forint volt, a vezető részvények az erősödő Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Vágólapra másolva!

Szegner Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. üzletág igazgatója szerint a nyugat-európai és a régiós tőzsdéken is kivártak a befektetők, a kereskedés iránya bizonytalan volt, az indexek vegyesen zártak: az osztrák tőzsde emelkedett, a prágai szinte stagnált, míg a varsói index a budapestinél is jelentősebben, mintegy 2,5 százalékkal esett.

Az Egyesült Államokban pozitív és negatív hírek is megjelentek, a kereskedés iránya kora este még bizonytalan volt. Szegner Balázs szerint a kereskedés irányát szerdán az amerikai piacok zárása határozhatja meg, de rossz jelnek nevezte, hogy az OTP napi minimumán zárt.

A Mol 65 forinttal, 0,41 százalékkal 15 635 forintra gyengült, 2,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 98 forinttal, 1,81 százalékkal 5302 forintra esett, forgalmuk 17,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,12 százalékkal 811 forintra erősödött, forgalma 1,6 milliárd forint volt.

A Richter papírok árfolyama 935 forinttal, 2,43 százalékkal 37 545 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis árfolyama 317,8 millió forintos forgalom mellett 375 forinttal, 1,91 százalékkal 19 230 forintra csökkent.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1967,50 ponton zárt kedden, ez 15,80 pontos, 0,80 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.