Vágólapra másolva!
Akár 20 százalékkal is csökkenhet az idén a magyar reklámszakma forgalma az elmúlt évi 200 milliárd forinthoz képest - mondta a Magyar Reklámszövetség elnöke kedden Egerben, a XVII. reklámkonferencián.
Vágólapra másolva!

A megrendelések visszaesése leginkább azokat a reklámügynökségeket érinti, amelyek a válság által leginkább sújtott partnerekkel dolgoznak, például autógyártókkal, vagy pénzügyi szolgáltatókkal - mondta Nagy Bálint.

A média területén ugyanakkor elsősorban a már korábban leszállóágba került, nyomtatott sajtónál csökkentek leginkább a bevételek, miközben az internet még növelni is tudta forgalmát, az Egyesült Államokban például 6 százalékkal - tette hozzá.

A kedvezőtlen körülmények miatt a Reklámszövetség hagyományos országos őszi reklámhetét 2010 tavaszára halasztotta. Azt tapasztalták ugyanis, hogy nehéz a résztvevők számára ingyenes rendezvénysorozatot segítő szponzorokat találni.

Nagy Bálint úgy vélekedett, hogy a következő 3-5 évben új módszereket, új technikákat kell találnia a szakmának, de a következő időszakban már nem lehet olyan mértékű bevételekkel számolni, mint a megelőző esztendőkben.

Halász Gyula a kreatív programokat kidolgozó nemzetközi Art Directors Club magyarországi szervezetének elnöke hangsúlyozta: véleménye szerint a jelenlegi krízis idején éppen, hogy a "gázt és nem a féket kellene megnyomnia" a reklámozóknak.

Ezért választották a tanácskozás jelmondatává az inspirációt, hiszen nem csak a reklámügynökségeknek és a médiának, hanem a krízis sújtotta ágazatoknak is inspirációra van szükségük a kilábalás érdekében - mondta a Halász Gyula.