Maradt az amerikai alapkamat, erősödött a forint

Vágólapra másolva!
A forint is nyert egy kicsit az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed döntése után. Az USA-ban ugyanis a várakozásoknak megfelelően nem változott az alapkamat, és kedvező gazdasági folyamatokról számolt be a Fed.
Vágólapra másolva!

A várakozásoknak megfelelően nem változtatott alapkamatán szerdán a Fed, az amerikai jegybank szerepét betöltő pénzintézet. Az egynapos kamat célsávja 0,0 és 0,25 százalék között maradt. A Fed szerdai közleménye szerint a bank még hosszabb ideig a most megerősített szinten tervezi tartani a kamatot.

A Fed "üdvözölte" a javuló gazdasági eredményeket, szerintük ugyanis felfelé indult a gazdasági teljesítmény az USA-ban.

Röviddel a kamatdöntés bejelentése előtt New Yorkban a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 27 pont, a Nasdaq mutatója 7 pont nyereségen állt. Mintegy 20 perccel később a DJIA indexe 74 pont, a Nasdaqé 17 pont növekedést mutatott. New Yorkban az euró 1,4773 dollárról 1,4829 dollárra erősödött közel húsz perc alatt.

Nyert a forint is

A forint is erősödött némileg a Fed döntése után, miután a kedvező gazdasági folyamatokról beszámoló amerikai központi bank hatására a spekulánsok kockázatvállalási hajlandósága megnövekedett. A magyar pénz így 271 forint/euró alá jutott, ami erősödés a késő délutáni értékekhez képest. Az euróért így este fél kilenc után 270,90 forintot kértek.

A forint is némileg erősödött a Fed döntése után, ennek oka az, hogy a befektetők a jó hírekre általában dolláreladással reagálnak, illetve megnövekszik a kockázatvállalási hajlandóság, és így a rizikósabb devizákat is szívesebben vásárolják a spekulánsok. A forint így este fél kilenc után 271 forint/eurós szint alá jutott, ami erősödést jelent a délutáni 271 feletti kurzusokhoz képest.

A Fed szintén megfelelt a várakozásoknak azzal, hogy bejelentette: folytatja a jelzáloggal fedezett értékpapírok felvásárlását. Igaz, a korábbinál lassúbb ütemben veszi meg a központi bank ezeket a papírokat. Ezzel a jegybank szerepét betöltő pénzintézet igyekszik megszabadítani az USA bankjait a korábbi rossz befektetéseiktől, hiszen az értékpapírosított jelzálog-alapú hitelek okozták a mostani hitel- és pénzügyi válság kirobbanását.