73 dolláros olajat várnak jövőre

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Jövőre 73,46 dollár lesz a nyersolaj átlagára a Reuters által megkérdezett szakértők véleménye szerint. Ez gyakorlatilag megegyezik az elemzők egy hónappal korábbi, 73,39 dolláros olajár-várakozásával. Megfigyelők szerint a kereslet növekedésének lassú üteme és a tartalékok növekedésére utaló jelek miatt tartották gyakorlatilag változatlan szinten a szakértők legújabb olajár-előrejelzésüket.

Decemberben az olajár még 33 dolláron állt, azóta több mint a duplájára nőtt azokra a jelekre, hogy élénkül a kereslet. A héten azonban közel 8 százalékkal esett a nyersolaj ára elsősorban arra a szerdán ismertetett adatra, hogy a lanyha kereslet miatt nőtt az amerikai olajtartalék.