Bokros: A válság nemcsak veszély, hanem esély is

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A válság nemcsak veszély, hanem esély is, túl értékes ahhoz, hogy elvesztegessük - mondta Bokros Lajos volt pénzügyminiszter, EP képviselő a Magyar Tudományos Akadémia "A gazdasági válság és az Európai Unió" című pénteki budapesti konferenciáján.

Úgy vélte, Európa nem tett meg mindent azért, hogy a válságot felhasználja azon szerkezeti reformok megvalósítására, amelyek a versenyképességet javíthatnák. E reformok nélkül Európa potenciális növekedési rátája nagyon alacsony, 1-1,5 százalék lesz a következő időszakban - mondta Bokros Lajos. Magyarország a 2011-es uniós elnökségben akkor tud valamiféle "büszke reformer" szerepet vállalni, ha saját reformjait elindítja, és sürgeti, hogy Európa egésze a versenyképességet és a gazdaság potenciális növekedését megsokszorozó reformok irányába mozduljon el.