Az önkormányzatok nem tárgyalnak a büdzséről

Vágólapra másolva!
Nem lesz egyszerű a költségvetési menet a kormány számára, a társadalmi egyeztetési folyamat az első lépésben meg is rekedt, az önkormányzati szövetségek ugyanis felfüggesztették tárgyalásaikat a kormánnyal. A Kormány-Önkormányzatok Egyeztető Fórumának péntek délelőtti ülése után azt közölték: figyelemfelhívásnak szánták döntésüket, mert úgy látják, hogy a költségvetési tervezet benyújtása előtt már konkrét számokról kellene beszélni.
Vágólapra másolva!

Nem tájékoztatást, hanem egyeztetést kívánunk - hangoztatta a hét érdekvédelmi szövetség. Képviselőik szerint nem "az asztal felborítása" volt a céljuk, azt akarták egyértelműen üzenni a kormánynak, hogy méltatlannak tartják a költségvetéssel kapcsolatban számukra készített anyagot. Közölték, akkor ülnek újra tárgyalóasztalhoz, ha a kormány érdemben akar velük egyeztetni. Varga Zoltán önkormányzati miniszter az önkormányzati érdekképviseleti vezetők sajtótájékoztatója után sajnálatát fejezte ki a megbeszélések felfüggesztés miatt. Ugyanakkor azt mondta, hogy a költségvetésről csak akkor tudnak tárgyalni, ha a kormánynak már kialakult álláspontja lesz a büdzséről.

Bajnai Gordon, a Kormány-Önkormányzatok Egyeztető Fórumának budapesti ülését követően még arról beszélt, hogy az önkormányzatokkal való találkozóval megkezdődött a társadalmi egyeztetési folyamat a jövő évi büdzséről. A kormányfő szerint rendkívüli költségvetési év elé néz jövőre Magyarország, mint fogalmazott, azt keresik, hogy kevesebb pénzből, kisebb tortából hogyan lehet jóllakni vagy legalábbis túlélni.

Szabó Gellért, a Magyar Faluszövetség vezetője utalt Bajnai Gordon kormányfő "kisebb torta", kevesebb elosztható forrás hasonlatára, és azt mondta: ha kisebb a torta, akkor más alapanyagból, más szakáccsal kenyeret süssenek helyette. Molnár Gyula, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének az elnöke - aki MSZP-s képviselő is - azt sérelmezte, hogy "számok helyett még mindig csak elveket" láthatnak. Szűcs Lajos, a Megyei Önkormányzatok Szövetségének alelnöke is arra hívta fel a figyelmet, hogy szeptember 11-én már a parlament előtt lesz a költségvetési törvényjavaslat, ám az érintett önkormányzatok még mindig nem tudják, honnan von el a kormány 120 milliárd forintot. Kósa Lajos, a Megyei Jogú Városok Szövetségének az elnöke úgy fogalmazott, hogy ha a kormány egy jottányit sem akar engedni a 120 milliárd forintos elvonásból, és az sem világos, milyen feladatokat vonnának el az önkormányzatoktól, "akkor minek szórakozzunk egymással".