Nem szerel össze több Chryslert a Magna

Vágólapra másolva!
Szakmai körökből származó információk szerint a Magna elveszíti a Chrysler autó-összeszerelő megrendeléseit, de továbbra is alkatrész beszállító marad.
Vágólapra másolva!

Sergio Marchionne, a Fiat vezérigazgatója, aki egyben a megvásárlás óta az amerikai Chryslert is vezeti, "házon belül" igyekszik megoldani a gyártást. A Fiat maga is versenyben volt a kanadai-osztrák Magna ellen az Opel megvásárlásáért, és a General Motors, valamint az Opel erős konkurenseként kívánja pozícionálni magát a jövőben is.

Sergio Marchionne az eddig a Magna által gyártott Chrysler modelleket ezentúl egy nemrégiben megvásárolt és modernizálandó olaszországi üzemben kívánja tovább gyártani - írja a Wall Street Journal (WSJ) online kiadása. A lépés nagy csapás lenne az orosz partnerével az Opel átvételére készülő Magna számára. Egyes értesülések szerint a Volkswagen (VW) is fontolgatja, hogy visszavonja a Magnának adott megrendeléseket. A Magna nem kommentálta az értesüléseket, a Fiat pedig nem foglalt állást a témában.

A Magna az idei első félévben szakmai körök ismeretei szerint nagyjából ezer Chrysler 300C és Jeep Grand Cherokee modellt szerelt össze ausztriai üzemében. Az autó-összeszerelési megrendelések visszavonása egybeesik a Chrysler gyártása feletti teljes ellenőrzés megszerzését célzó Fiat-stratégiával. A Chrysler-részesedés megvásárlását követően a Fiat igazgatója gondoskodott róla, hogy az amerikai autógyár felmondja egyes együttműködési megállapodásait a japán Nissan és Mitsubishi gyárakkal.

A Fiat annak ellenére is, hogy mindössze 20 százalékos részesedéssel rendelkezik, a Chrysler felett gyakorlatilag a teljes ellenőrzést biztosító jogokat élvez. Szakértők szerint nem lehet kizárni az Opel-Magna szövetség gyengülésének lehetőségét sem, mivel más autógyártók is rossz szemmel nézik az üzletet, és a VW-hez hasonlóan megrendelések felmondását helyezték kilátásba.

A Fiat az újonnan megvásárolt olaszországi üzemét a WSJ-Online értesülése szerint 3 év alatt 150 millió eurós beruházással tervezi bővíteni. A Bertone karosszériákat gyártó üzem évi 70 ezres gyártó kapacitással rendelkezik.

A Chrysler európai forgalma jelentős mértékben visszaesett az utóbbi időben. Az idei első nyolc hónapban mindössze 38 ezer autót adott el, 47 százalékkal kevesebbet mint a tavalyi év azonos periódusban, amivel a válság legnagyobb vesztese lett Európában az összes autógyártó között.