Pozitív nyitás a pesti tőzsdén

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A BUX erősödés kezdett pénteken, a pesti tőzsde irányxadó indexe a nyitás után 18 904 pontra emelkedett, ami 0,4 százalékkal haladja meg a csütörtöki végeredményt.

A blue chipek pozitív irányt vettek, a legmeggyőzőbb teljesítményt az OTP nyújtotta a rajt után, a bankrészvény 0,8 százalékkal 4735 forintra drágult. A Richter és a Magyar Telekom egyaránt 0,3 százalékkal 37 300 forintra, illetve 771 forintra erősödött. A Mol nagyon visszafogottan kezdett, kurzusa mindössze 5 forinttal - 0,03 százalékkal - 14 300 forintra emelkedett.