Válsághíradó: remekül hajrázó OTP, nyugodt forint, alárt Nabucco-szerződés

Vágólapra másolva!
A hétfői kereskedésben minimális mozgást bemutató forint kedden izgalmasabb kereskedésre számíthat. A BUX gyenge kezdés után a jól hajrázó OTP miatt tetemes pluszt hozott össze. Hétfőn aláírták a Nabucco-szerződést, Brüsszel zöld jelzést adott a magyar lakáshitel-támogatási rendszernek, New York pedig a bankok miatt jelentős pluszban végzett.
Vágólapra másolva!

A Központi Statisztikai Hivatal kedden publikálja a júniusi inflációs adatokat. A londoni szakértők a magyarországi infláció további gyorsulását jósolják.

Az MTI felmérésébe bevont tíz nagy londoni befektetési és gazdaságelemző ház - Deutsche Bank, HSBC, 4cast, Bank of America-Merrill Lynch, Wood & Co., BNP Paribas, Barclays Capital, JP Morgan, Goldman Sachs, Moody's Economy.com - a tizenkét hónapra számolt júniusi inflációra vonatkozó becslése szinte példátlanul széles sávban, 3,1 és 4,5 százalék között szóródtak. Az átlag 3,92 százalék lett.

Az előző hónapban egyébként óriási, 1,5 százalékos ütemben emelkedtek az árak havi összevetésben, éves szinten pedig 3,8 százalékos fogyasztói áremelkedést mértek a statisztikusok. A májusi adatok alaposan meglepték az elemzőket, akik eredetileg 3 százalékos áremelkedést vártak. Az év első öt hónapjában átlagosan 3,2 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában.

Külföldön is szerény a keddi kínálat. Japánban az ipar májusi teljesítményéről szóló statisztika mellett megjelenik egy fogyasztói bizalmi index is. Svájcban a termelői és az importárak alakulásáról ad képet a kedden napvilágot látó adatsor. A makroadatok mellett a nemzetközi gyorsjelentési szezonra érdemes figyelniük a befektetőknek. Magyar idő szerint várhatóan kedden jelenik meg a Goldman Sachs óriásbank jelentése, amely a pénzügyi szektor teljesítményét befolyásolhatja, a chipgyártással foglalkozó Intel eredménye pedig a technológia ágazatnak mutathat irányt.

Drágultak a bankpapírok

Két százalékot meghaladó mértékben erősödtek a New York-i értéktőzsde vezető indexei hétfőn elsősorban a bankpapírok kiváló teljesítménye miatt.

Alig volt hétfőn mozgás a devizapiacon: az árfolyamok Buró Szilárd, az Equilor szakértője szerint félszázalékos ingadozást mutattak. A forint 276,50 környékéről 277,50 tájékára gyengült hétfőn, de járt 278,50 táján is. A forint tehát minimálisan gyengült, miközben a befektetők a keddi statisztikákra és amerikai vállalati jelentésekre vártak.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 488,03 pontos, 3,41 százalékos emelkedéssel, 14 813,74 ponton zárt hétfőn. A Mol árfolyama 3,64 százalékkal 11 660 forintra erősödött, az OTP részvények ára 2,72 százalékkal 3170 forintra nőtt.

Szentesítették a Nabucco-szerződést

Esztergomi telephelyén 200 millió forint beruházással, automatizált Weinmann gépekkel felszerelt készházakat gyártó üzemet avatott fel a Grand-Ács Tetőcentrum és Készház Kft. hétfőn.

Jóváhagyta az Európai Bizottság hétfőn a magyar lakáshitel-támogatási programot. Az Európai Unió végrehajtó testülete emlékeztetett rá, a program értelmében a magyar állam úgynevezett áthidaló kölcsönökre vállal kezességet, amelyekből a tulajdonosok - legfeljebb két éven keresztül - az eredeti lakáscélú kölcsön havi részleteinek egy hányadát törleszthetik.

A szervezőknek szép nyereséget hozott az idei Balaton Sound. A rendezvény 200 millió forint nyereséget termelt, 50 százalékkal többet, mint tavaly.

Önkormányzatok nélkül júniusban az államháztartás 245,9 milliárd forint hiánnyal zárt, szeptember végére 1067,7 milliárd forintot vár a Pénzügyminisztérium (PM), ez a GDP 4,1 százaléka - jelentette be a hétfői sajtótájékoztatatóján Katona Tamás államtitkár.

Szabadesésben az orosz gazdaság

Hétfőn Ankarában aláírták a Nabucco gázvezetékkel kapcsolatos kormányközi megállapodást. A magyar delegációt vezető Bajnai Gordon miniszterelnök máris a gyakorlati kérdésekről tárgyalna, egyelőre azonban még arról sincs egyetértés, honnan kellene venni a gázt.

Oroszországban 10,2 százalékkal csökkent a hazai össztermék (GDP) az első félévben az egy évvel korábbihoz képest - tette közzé honlapján az orosz gazdasági minisztérium.

Gyártelepük felrobbantásával fenyegetőztek hétfőn egy felszámolásra ítélt francia autóalkatrész-üzem dolgozói, ha fő megrendelőik, a PSA Peugeot és a Renault nem fizet a munkásoknak fejenként 30 ezer eurós végkielégítést.

A bolgár versenyhatóság vizsgálatot indított annak gyanújával, hogy a balkáni országban működő bankszektor kartellben működött, rögzítette a kamatokat és felosztotta a piaci részesedést. A bolgár versenyhatóság hétfői közleménye szerint razziát tartottak a bolgár bankszövetségnél (ABB) és dokumentumokat foglaltak le.