Válsághíradó: jobb a forint, nőtt a BUX

Vágólapra másolva!
A forint jelentősen erősödött csütörtökön, és áttörte a 270 forint/eurós lélektani határt. A BUX is szépen emelkedett, miközben Amerikából többnyire kedvező vállalati eredményekről érkeztek hírek, és így ismét 9000 pont fölött zárt a Dow Jones index. A Microsoft ugyan rosszabb eredményt ért el, de ez már nem hatott a Wall Street alakulására. Hajnali válsághíradó.
Vágólapra másolva!

Itthon a Központi Statisztikai Hivatal a kiskereskedelem alakulásáról közöl adatokat pénteken. A szektort a válság eddig komolyan érintette, kérdés, hogy folytatódik-e a forgalom esése Magyarországon.

Külföldön ennél sokkal érdekesebb statisztikákat közölnek: Németországban az Ifo hangulatindexei látnak napvilágot, az eurózónában a beszerzési menedzserindexek alakulásából lehet következtetni a következő hónapok tendenciáira. Nagy-Britanniában mindezen kívül GDP-adatokat publikálnak.

Mi történt csütörtökön?

Lélektani határt tört át a magyar deviza: 270 forintnál kevesebbet kell fizetni egy euróért.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 445,72 pontos, 2,77 százalékos emelkedéssel, 16 536,87 ponton zárt csütörtökön.

A fejlett régiókon belül nagyobb Magyarországon a munkanélküliség növekedése - derül ki az [origo] összeállításából.

Az Egyesült Államokban már a harmadik hónapja emelkedett érzékelhetően a meglévő lakóingatlanok eladása júniusban: 3,6 százalékkal éves szinten 4,89 millióra, miközben az elemzők csupán 4,85 millióra számítottak.

A vártnál rosszabb bevételt ért el a Microsoft negyedéves jelentése szerint, de ez a New York-i tőzsde pozitív zárását már nem befolyásolta, a Dow Jones 9000 pont fölött végzett.

Hírek a régióból

Lengyelország hazai összterméke (GDP) a második negyedévben közel 0,8 százalékkal meghaladta a tavalyi második negyedévit. Egy másik kedvező hír is érkezett Varsóból. Kissé enyhült ugyanis a munkanélküliség, az állástalanok száma júniusban 1,66 millióra csökkent a májusi 1,68 millióról, így arányuk 10,7 százalékra mérséklődött a májusi 10,8 százalékról.

Válságadót tervez bevezetni a horvát kormány a recessziótól megtépázott államkincstár bevételeinek felduzzasztására. Az új, 3 százalékos adót a 3000 kuna (mintegy 120 ezer forint) feletti jövedelmekre vetnék ki.

Autóipari fejlemények

Kezd beérni az amerikai Ford átszervezésének és a hitelek átütemezésének gyümölcse, miután a pénzügyi nehézségekkel küszködő társaságnál meglepetésre több mint 2 milliárd dolláros nyereség keletkezett a második negyedben.

Menesztették a németországi Porsche autógyár vezetőjét.

Állami segítséget kap az orosz GAZ autógyár.