Diadalmenet helyett enyhe nyereség Amerikában

Vágólapra másolva!
A New York-i tőzsdemutatók kedden tanácstalanul jártak föl-le, és a kereskedés szerény nyereségekkel végződött. Eleinte meglódították őket - az S&P 500-ast egyenesen a hétfőn elért, nyolchavi zárócsúcsa fölé - a vártnál megint jobb vállalati eredmények, köztük a Caterpillaré és a Merck & Co.-é, de később bizonytalanságot, visszaeséseket okozott, hogy Ben Bernanke Fed-elnök a keddi kongresszusi meghallgatásán semmi biztatóbbat nem mondott az amerikai gazdaságról, mint amit a piac úgyis tud. Megelégedett annak ismétlésével, hogy a kilábalás előbb-utóbb megkezdődik.
Vágólapra másolva!

Végül a Dow Jones záráskor 0,70 százalékos nyereségben, az S&P 500 0,31 százalékos nyereségben, a Nasdaq összetett mutatója 0,26 százalékos nyereségben volt. A hivatalos végeredményt később közlik.

A bankrészvényeknek kimondottan megártott, hogy Bernanke hangsúlyosan ismételte: amint a körülmények lehetővé teszik, "finoman és fokozatosan" vissza kell vonni a központi pénzügyi ösztönző intézkedéseket, az inflációs veszély elkerülése végett. Néhány körzeti bank jelzálogkölcsönök okozta, gyenge eredményei is rontották a hangulatot.