Össztűz a svájci bankok titkaira

Bevezetése óta vitákat vált ki és most újból a külföldi kormányok kereszttüzében találta magát a svájci banktitok rendszer. A külső bírálók szerint a rendszer a pénzmosás és az adóelkerülés melegágya, de a svájciak az egyén magánszférájának biztosítását látják benne az állami túlkapásokkal szemben.

Svájc az alpesi sípályákon és a pontos órákon kívül mindenek előtt a pénzügyi szektorról, illetve annak fölöttébb megengedő szabályairól ismert.

A ganfi és zürichi bankok azonban elsősorban nem is méreteik miatt emelkednek ki a versenytársaik közül, hanem azért, mert a svájci bankszámla szinte fogalom: ha valaki biztonságban akarja tudni a megtakarításait és nem szeretné, hogy túl sok kiderüljön a pénzről, akkor az alpesi országba érdemes ellátogatnia.

Legalábbis ezidáig ez volt a helyzet, a jelek szerint ugyanis a külvilág egyre kevésbé méltányolja a svájciak helyzetét és a régi hagyományok megváltoztatását követeli, mégpedig nem is hatástalanul.

Márciusban győzőtt az OECD

A gazdasági válság legújabb bűnbakjaivá - a felelőtlen hitelfelvevők, az álnok brókerek és az inkompetens bankárok után - az adóelkerülők váltak, akik "offshore" számlákon tartják pénzüket. A banktitok miatt bizonyos szempontból Svájc is ebbe a körbe sorolható, ezért év eleje óta folyamatosan nőtt a bankokon és a kormányon a nyomás.

Márciusban Svájc rákényszerült, hogy elfogadja az OECD új transzparencia szabályait, hogy lekerüljön az úgynevezett "szürke zónák" listájáról, akik nem működnek együtt maradéktalanul a szervezettel. A megállapodás ratifikációja után majd pár adatot más szervezetekkel is meg kell osztaniuk a bankoknak.

A svájci kormány kálváriája evvel nem ért véget, ugyanis további kétoldalú szerződések kötésére is kötelezték. Az okmányok adózási szabályokat tartalmaztak és egységes kulcsokat állapítottak meg.

Ilyen szerződést kötöttek már Lengyelországgal, Dániával, Luxembourggal, Norvégiával, Franciaországgal, Mexikóval, az Egyesül Államokkal, Japánnal és Hollandiával.

Vita az Államokkal

A megtett intézkedések ellenére Svájc mégse tudott elkerülni minden vitát, ráadásul pont az Egyesült Államokkal sikerült összeakaszkodnia. Az UBS bank februárban beismerte, hogy amerikai szabályok alapján amerikai ügyfeleik egy része adócsalást követett el, és így a bank 780 millió dollárt fizetett ki egy előzetes megállapodás keretében.

Az amerikai hatóságokat ez azonban nem elégítette ki és az összes érintett személyazonosságára vonatkozó adatait követelik, összességében mintegy 50 ezer nevet és egyéb adatot. Az UBS ezt nem volt hajlandó teljesíteni, ezért pert indítottak ellene. Karina Byrne UBS szóvivő szerint "minden elfogadható megoldásra nyitottak", de egyértelmű bírói végzés nélkül senki adatait nem hozhatják nyilvánosságra.

Kétezer milliárd dollár

A pénzügyi ágazat súlya pedig valóban jelentős, a svájci bankok az ország GDP-jének 12 százalékát jegyzik, és a bankok az ország összvagyonának négyszeresét (csaknem 2000 milliárd dollár) kezelik számláikon.

A per a jövő héten juthat bíróság elé, de akár az év végégig is elhúzódhat, és csak ezután jöhet a fellebbezés. Az amerikai hatóságok szerintaz érintett amerikai állampolgárok 15 milliárd dollárt rejtettek el az UBS-nél és ezt vissza akarják szerezni. A bank azonban nem hajlandó engedni a nyomásnak, ami szerintük sértené a nemzetközi jogot és Svájc szuverenitását.

Az amerikai ügyfelek gondot okoztak nem csak az UBS-nek, de több más helyi banknak is. Sokan azt fontolgatják, hogy a jövőben nem is ajánlanak nekik szolgáltatásokat, mert egyszerűen nem éri meg a "bajlódást".

A New York Times ennek kapcsán megkérdezte az amerikai adóhivatal egyik alkalmazottját is, aki az érme másik oldalát világította meg: az illetékes ugyanis azt is lehetségesnek tartotta, hogy munkahelye inkább ejti az egész peres ügyet. "Az amerikai-svájci kapcsolatok teljes befagyása és a Svájccal való packázás ostobaság, amikor három év múlva újra beindulhat a nemzetközi tőkeáramlás."

Nem mai találmány a banktitok

Hajlamosak vagyunk a svájci banktitkot modern találmánynak felfogni, pedig valójában már a 17. században is létezett. A genfi székhelyű protestáns bankároknak az egyik első kuncsaftjaik a francia királyok voltak, akik nagyra értékelték a svájciak diszkrécióját. A maguk részéről a svájciak pedig az ideális adóst találták meg, ugyanis a királyoknak megvoltak az eszközeik, amivel garantálhatták a törlesztést.

Természetesen ebben az időben még nem formalizált törvényes keretekben folyt a kölcsönzés és számlavezetés, az csak később alakult ki. Egységes törvényi szabályozásra 1907-ben került sor, a mai rendszer alapjait pedig 1934-ben rakták le. Gyakorlatilag napjainkban is azok a szabályok érvényesek, mint akkor.

Az 1934-es rendszer létrehozásában két tényező játszott fontos szerepet. 1933-ban a hitleri Németországban arra kötelezték polgárokat, hogy bejelentsék összes külföldi kintlevőségüket, ellenben halálbüntetés várt rájuk. Náci ügynökök ekkor már megfigyelés alatt tartottak több svájci bankot, és a begyűjtött információk alapján többeket ki is végeztek, akik svájci bankok ügyfelei voltak.

Ennél valamivel korábban (1932) Franciaországban letartóztatták a bázeli bank elnökét és elnökhelyettesét és elkoboztak tőlük egy listát, amin 2 000 francia ügyfelük neve volt. A franciákat adóelkerüléssel és hazafiatlan viselkedéssel vádolták és sokuk nevét nyilvánosságra hozta a sajtó. Ez a két esemény meggyőzte a svájciakat, hogy szigorítani kell szabályzatukat.

Hihetetlen adatszigor

Svájcban 1934 óta szinte változatlan szabályzat vonatkozik a banktitokra, a rendszer legfontosabb alapelve szerint az egyén jogainak biztosítása szinte mindennél fontosabb. A bankok azt feltételezik, hogy az ügyfelek bizalmason akarják kezelni adataikat, és csak a kliensek engedélyezhetik a bankoknak, hogy adatokat közöljenek róluk. Amennyiben a bankár bizonytalan, akkor is úgy kell eljárni, mintha megtiltották volna neki a tájékoztatást.

További biztosítékot jelent, hogy nem csak a banknál bejegyzett információk titkosak, hanem az is, amit a bankárok megtudtak (vagy megtudni véltek) az ügyfelekről. A titoktartásnak nincs időkorlátja, akkor is érvényes, ha a kliens bezárja számláját, vagy ha saját ügyintéző bankára más állást keres.

A titoktartás egyébként annyira szigorú, hogy magának a számlának a létéről se nyilatkozhat a bank, nem hogy az egyenlegéről. Akit azonban az se elégít ki, kérheti, hogy a nevét helyettesítsék egy számkóddal, így valódi identitását csak bankja legfelsőbb vezetői fogják ismerni, az átlag alkalmazottak nem.

A banki titoktartást csak akkor oldják fel, ha az a számla tulajdonosát valamilyen bűncselekménnyel gyanúsítják. Ide tartozik a fegyvercsempészetből és drogkereskedelemből szerzett jövedelmek birtoklása. Az adóelkerülés azonban nem büntetendő, mivel a jövedelem alulbecslését, vagy be nem vallását a svájci hatóságok nem tekintik büntetnek.

A banktitok megsértését természetesen súlyos törvényszegésnek tekintik Svájcban, több éves börtön és pénzbüntetés jár érte. Vannak persze enyhítő körülmények, ha valaki sokáig nem jelentkezik (több éven keresztül) akkor a banknak kötelessége felkutatni, még azt a kockázatot is vállalva, hogy felfedi identitását.