Megugrott a hamis eurók száma Szlovákiában

Vágólapra másolva!
Az euróövezethez való csatlakozás után Szlovákiában megugrott a hamisított eurók száma - közölte kedden a pozsonyi jegybank.
Vágólapra másolva!

Az idei első hat hónap alatt a hatóságok kezébe összesen 1160 darab hamisított papír euró került, ami hétszer több, mint az előző év első felében, amikor még korona volt a hivatalos fizetőeszköz Szlovákiában.

Nagyon megugrott a hamisított euró érmék száma is. Az idei első félévben 193 darabot foglaltak le, míg az egész tavalyi évben csupán 17 darabot.

"A tavalyi évhez viszonyítva a növekedés valóban nagymértékű, de az euróövezet más országaival összevetve ez a folyamat nem rendkívüli. A hamisított pénzek területén Szlovákia a középmezőnybe tartozik" - nyilatkozta Jana Kovácová, a szlovák nemzeti bank szóvivője.

A legnagyobb számban - 479 darab (41,3 százalék) - az ötven eurós papírpénzt hamisították, a 100 eurós papírpénzek a hamisítványok 36,3 százalék, míg a 20 eurós papírpénzek 10,3 százalékot tettek ki.

A szóvivő szerint számos hamisítvány nagyon magas színvonalú volt, de a biztonsági elemek némelyike mindegyik papírpénzen hiányzik, így a hamisítás felfedezhető. A hamis érmék kiszűrése Kovácová szerint nehezebb, mert az érméknek az emberek általában nem szentelnek olyan nagy figyelmet, mint a papírpénzeknek.