Csellel terjeszkednek az orosz cégek

Megnőtt az orosz cégek érdeklődése az európai piac iránt, ám az ritkán fordul elő, hogy nyíltan, a saját nevükben lépnek fel, és nyilvános ajánlatot téve vásárolnak fel vállalatokat. A taktika sokféle, az utóbbi években ismeretlen kis cégek és jól ismert multik is megjelentek már az orosz tőke helycsinálóiként. Az orosz olajcégek közül kettőnek is sikerült nemrégiben nagy nyugat-európai vállalatokkal megállapodva betörni az uniós piacra.

Az orosz mamutcég, a Lukoil a közelmúltban 45 százalékot szerzett az amerikai Dow Chemicalstől egy nem mindennapi ügylet során a vlissingeni (hollandiai) olajfinomítót üzemeltető TRN (Total Raffinaderij Nederland) társaságban.

Az ügyletnek nem volt különösebb visszhangja, pedig jól szemlélteti, hogy miképp terjeszkedik nyugaton a jelentős pénztartalékokkal rendelkező orosz tőke: a közvetlen érdeklődés jellemzően kudarccal végződik, de egy-egy jónevű, vagy épp kevésbé ismert nyugati közvetítő igénybe vétele jó eséllyel sikerrel kecsegtet.

A fent említett holland cég többségi - 55 százalékos - tulajdonosa a francia Total olajvállalat, a most orosz kézbe került kisebbségi rész pedig mindeddig az amerikaiaké volt. A Dow Chemicals eredetileg nem a Lukoilnak akarta átjátszani a TRN 45 százalékát, ám hogy ez így történt, abban meglepő módon épp a Totalnak volt kulcsszerepe.

Trükkös bevásárlás

A Dow Chemicals májusban még a texasi Valero Energy-nek értékesítette a pakettet. A Valero Észak-Amerikában a legnagyobb olajfinomítással foglalkozó vállalat, és ezzel beléphetett volna az európai finomítói piacra is. A Total azonban élt elővásárlási jogával, és megvette a Valerónak szánt üzletrészt a Dow Chemicalstól, majd hirtelen a pakett az orosz Lukoilnál landolt.

Az ügyletnek ezzel még nincs vége, azt ugyanis még jóvá kell hagynia az európai versenyhatóságoknak is, de az mindenképp figyelemre méltó, hogy egy francia óriásvállalat asszisztálásával jelent meg a Lukoil ezeken az értékes, és amúgy eléggé védett piacokon. Orosz szempontból épp azért van jelentősége a tranzakciónak, mert az olajfinomító résztulajdonának megvásárlásával a Lukoil közelebb juthat a kulcsfontosságú belga, holland és német piacokhoz.

A TRN-Lukoil ügylet rövid időn belül a második alkalom lehet arra, hogy egy európai cég amerikai kézből orosz résztulajdonba kerüljön. A másik eset a szereplők miatt nagyobb nyílvánosságot kapott: az amerikai General Motors (GM) kezében lévő Opel autógyárra ugyanis a jó orosz kapcsolatokkal rendelkező - kanadai-osztrák tulajdonú - Magna International az orosz Szberbankkal és a szintén orosz GAZ autógyárral együtt jelentkezett vevőként. (Az utóbbi időben érkeztek olyan hírek is, hogy a GM túl sok feltételt támaszt, és a Szberbank mégsem venne részt a projektben, illetve hogy a német autóóriás nem is a Magna, hanem a belga RHJ kezébe kerül.)

Mol-párhuzam kérdőjelekkel

Vladimir Socor, az amerikai Jamestown Alapítvány elemzője szerint a Lukoil bevásárlása a magyar Mol részvényeivel történt tranzakciókra emlékeztet, amikor az osztrák OMV játszott hasonló szerepet: megszerezte a magyar cég részvényeinek jelentős részét (21,2 százalékát), majd továbbadta egy orosz partnernek, a Szurgutnyeftyegaznak.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az sem egyértelmű, hogy maga a Szurgut nem stróman cég-e, az orosz vállalat ugyanis komoly túlfizetéssel (dupla áron) vette meg a magyar cég pakettjét, márpedig ez - ismerve a Mol komoly védekezési potenciálját - nehezen lenne indokolható a részvényesek felé, kivéve persze, ha egy jó állami kapcsolatokkal rendelkező orosz cégől van szó.

Sokan úgy vélik, hogy a Szurgut át akarja játszani a megvásárolt részt egy másik orosz vállalatnak, talán a Rosznyeftynek vagy a Lukoilnak. A folyamatok elég homályosak, főleg miután több olyan hír is megjelent, amiből a Szurgut és a Rosznyefty fúziójára lehetett következtetni (a Szurgut vezérét, Vlagyimir Bogdanovot beválasztották az állami irányítású Rosznyefty igazgatóságába, de az érintettek cáfolták, hogy ebből bármi következne a két cég jövőjével kapcsolatban).

A Mol-pakett tulajdonosváltásakor olyan vélemények is megjelentek, miszerint a Szurgut felhasználásával Moszkva gyakorlatilag azt akarta elérni, hogy az osztrák kormány az orosz kötődésű gázvezeték projektet, a Déli Áramlatot, ne pedig annak riválisát, a Nabuccót támogassa.

A tranzakciónak külön pikantériája, hogy a Szurgut a vásárlást egy amerikai befektetési bank, a JP Morgan közreműködésével hajtotta végre. Nem tiszta körülényekre utal, hogy a magyar kormány a titkosszolgálatokon keresztül értesült a normál esetben a sima információs csatornákon keresztül kommunikált ügyletről.

Sikertelenség és túlértékeltség

Az orosz olajipar zászlóshajójának,a Lukoilnak eddigi egyetlen komoly, közvetítő nélküli nyugat-európai sikere az olasz ISAB finomító 49 százalékának megszerzése volt az ERG csoporttól, máskülönben eddig csak kudarcok érték az orosz céget európai felvásárlási próbálkozásai során.

A "szokványos" ügyletek tehát korábban nem jöttek össze a Lukoilnak, a kudarcsorozatnak része volt például a holland Europoort Rotterdam, az angol Coryton, egy wilhelmshaveni német cég, a litván Mazeikiu Nafta finomító és a cseh Ceska Rafinerska csoport megszerzésére tett hiábavaló kísérlet is.

Nem idegenkednek a durva eszközöktől

A litvániai Mazeikiu Nafta finomítót a litván kormány 2006. májusban, szintén pályázó orosz olajvállalatok orra előtt, a lengyel PKN Orlen olajtársaságnak ítélte oda. A döntés természetesen nem tetszett az orosz cégeknek, és bár bizonyíték nincs, de sokak szerint nem volt véletlen, hogy a Barátság kőolajvezetéknek a litván finomítóhoz vezető ágát már 2006 nyarán leállították - állítólag szivárgás miatt.

E sikertelenségek mellé egy nagyobb cég, a spanyol Repsol szintén megbukott felvásárlása csatlakozik. A Repsolra nyilvános felvásárlási ajánlatot tett a Lukoil, ám ez komoly politikai ellenállásba ütközött. A madridi kormány eredetileg nem akadályozta volna az ügyletet, de aztán az ellenzék és volt kormánypárti miniszterelnök is fellépett a Lukoillal szemben, amely végül visszakozott a nyílt ügylettől.

A politikai ellenálláson túl a kudarcok másik feltételezett oka az volt, hogy a magas olajár miatt túlértékeltek voltak a szektor nyugat-európai szereplői, így egyszerűen túl sokba kerültek volna, vagyis a Lukoilnak nem feltétlenül esett nehezére a visszalépés. A helyzet azóta azonban változott, az árak ugyanis jelentős mértékben estek, és miután az orosz befektetők is tudják, hogy ez az áldásos állapot nem tart örökké, így érezhetően fokozódik az orosz nyomás.

Egy régi példa: a BorsodChem-sztori

A fenti folyamatok Magyarországon a Mol-ügylet előtt sem voltak ismeretlenek, a magyar olaj-, gáz és vegyiparban ugyanis már korábban is feltűntek orosz befektetők, akik jellemzően nem személyesen jelentkeztek be. A BorsodChem (BC) vegyipari vállalat története sokak szerint remek példája a sikertelen orosz tőkeszerzésnek, amelynek során sorra tűnnek fel az oroszokhoz hivatalosan nem köthető, de mégis sokak szerint őket segítő vállalkozások.

Kilenc évvel ezelőtt a Mol, a TVK és a BorsodChem papírjai még egyaránt a börzén forogtak, 2000 szeptemberében azonban a BC-ben és a TVK-ban is feltűnt az írországi bejegyzésű Milford Holdings. A rejtélyes hátterű Milford 24,7 százalékos tulajdont szerzett a BorsodChemben, a TVK-ban pedig 8, más források szerint több mint 13 százalékos részesedéssel rendelkezett.

A Milford mögött az orosz Gazpromot sejtették sokan, amit az indokolhatott, hogy a Milford magyarországi meghatalmazottja az a Megdet Rahimkulov volt, aki egyébként a Gazprom magyarországi képviselőjeként dolgozott korábban.

A Milford-pakett egy újabb közvetítővel a Gazprom leányvállalatához, a Sziburhoz került, de ez utóbbi társaság is fokozatosan kiszállt a magyar cégekből. Ekkor feltűnt a színen egy újabb érdekcsoport, a tőzsdei körökben kevéssé ismert bécsi magántőke-befektető, a Vienna Capital Partners (VCP). A VCP leányvállalata, a CE Oil & Gas felvásárlási ajánlatot tett 2001 közepén a BorsodChemre, és a BC-ben végül is több mint 30 százalékot szerzett. A CE Oil & Gast fokozatosan váltotta fel tulajdonosként a bécsi anyacég, a VCP, amely a TVK-ban is jelentős pakettet szerzett.

A Mol és a VCP a következő években folyamatos küzdelmet vívott a TVK-ért és a BorsodChemért. A BC-ből már nem tudta a Mol kiszorítani a VCP-t, de a TVK-ban többséget szerzett a magyar olajtársaság. Végül a VCP 2007 elején eladta 31,54 százalékos TVK-részesedését, ami a Molhoz került.

A BorsodChem sorsa azonban nem volt ilyen egyszerű. A VCP 2004 októberében az akkor már csaknem teljesen általa ellenőrzött BC részvényeit újra a tőzsdére vitte, és úgynevezett másodlagos kibocsátás révén a BorsodChem-papírok 77 százaléka megjelent a börzén. A magyar céget végül egy londoni tőkefektető cég, a Permira szerezte meg a tőzsdén, a VCP-nek pedig csak kisebbségi tulajdonrésze maradt.