Vágólapra másolva!
Több mint hatvan százalékkal esett az amerikai DuPont vegyipari cég eredménye a második negyedévben, de kedden közölt beszámolója szerint a költségcsökkentés részben ellensúlyozta a gyenge világkereslet hatásait.
Vágólapra másolva!

A piaci értéke alapján legnagyobb amerikai vegyipari vállalat adózott eredménye 421 millió dollárra, részvényenként 46 centre csökkent a tavalyi második negyedévi 1,08 milliárd dollárhoz, részvényenként 1,18 dollárhoz képest. Egyszeri tételek nélkül az eredmény 61 cent lett részvényenként.

A DuPont forgalma is jelentősen csökkent, 8,84 milliárd dollárról 6,86 milliárd dollárra mérséklődött. A vegyipari vállalat 4500 munkahelyet számolt fel a múlt év vége óta, költségcsökkentés érdekében. A vállalat azt közölte, hogy a megtakarítások 335 millió dollárral járultak hozzá a második negyedévi adózott eredményhez.