Erősen gyengült a forint

Vágólapra másolva!
A rossz amerikai fogyasztói hangulat is valószínűleg szerepet játszott abban, hogy pénteken délután gyengült a forint. Egy elemző szerint a jövő héten az euró 280 forintnál is többe kerülhet.
Vágólapra másolva!

Az euró 278,30-278,40 forint között is járt pénteken délután négy óra körül, miközben hajnalban még csak 274,50 forint körül ingadozott a közös pénz. Késő délután 277,50 körül volt a jegyzés, este negyed kilenc körül pedig 277 tájékán mozgott a kurzus. Később, éjjel 11 óra körül a forint kicsit erősödött, 276-277 között ingazdozott az árfolyam.

A dollár átlépte a kétszáz forintos határt, délután negyed hat körül azonban visszament 199 forint környékére. Péntek éjjel 198 felé tartott a jegyzés.

A svájci frankhoz képest is gyengült a forint, hajnali 181,50-es kurzus után késő délután 183 környékén járt a kurzus, éjjel 182,50-nél állt az árfolyam.

A forint délutáni gyengülésében szerepet játszhatott, hogy a Michigan Egyetem fogyasztói bizalmi indexe váratlanul nagyot esett. Ez meghatározta a nemzetközi kockázatvállalási hajlandóságot, és mivel óvatosabbak lettek a befektetők, a forintpozíciókból is feltehetően ezért szálltak ki, és ezért kezdett esni a magyar pénz kurzusa.

Jövő héten 280-nál is többe kerülhet az euró

"A forint árfolyama a 278-as támasz környékén stabilizálódott az euróval szemben péntek délután, köszönhetően a nemzetközi tőzsdéken tapasztalható lejtmenetnek és a befektetői hangulat romlásának"- véli Sörös Csaba, a Takarékbank elemzője.

"Nem látott napvilágot olyan jelentős hazai vagy régiós hír, amely nagymértékben hatott volna a devizákra, viszont a régiós tőzsdékre is átragadó bessz (árfolyamesés) hatása már érződött a régiós fizetőeszközökön. A jelenlegi irányok konzerválódásával a jövő héten, mindenképpen célba veheti majd az euró/forint a 280-at, sot minden bizonnyal át is viheti azt, a következő nagyobb ellenállás 283,0 környékén húzódik technikai értelemben" - teszi hozzá Sörös.