Drágult az olaj, csökkenhetett a tartalék

Vágólapra másolva!
Emelkedett a kőolaj ára Londonban és New Yorkban hétfőn. Nem végleges adatok szerint az északi-tengeri Brent könnyűolaj hordónkénti ára 41 cent drágulással 70,73 dolláron zárt. A nyugati féltekén irányadó WTI olajfajta ára 27 centtel 68,32 dollárra nőtt.
Vágólapra másolva!

A kőolaj drágulása mögött az a hétfőn nyilvánosságra hozott adat állt, hogy júniusban a vártnál nagyobb mértékben nőtt az új lakások eladása éves szinten az Egyesült Államokban. Ez felerősítette a gazdaság alakulásával kapcsolatos derűlátást és ellensúlyozta az értéktőzsdék gyenge szereplését.

A Tradition Energy egyik szakértője azt mondta, hogy amint valahol kedvező gazdasági adat lát napvilágot, az olajpiac azonnal drágulással reagál. Eközben a Reuters által megkérdezett elemzők azzal számolnak, hogy jövőre bővül a világ olajkereslete, két év után először.

A szakértők szerint a múlt héten csökkent az amerikai olaj- és benzintartalék. Az erről szóló hivatalos adatokat csak szerdán délután ismertetik.

A Reuters által hétfőn megkérdezett elemzők véleményének az átlaga szerint a július 24-én záródott héten az olajtartalék 0,3 millió hordóval csökkent, a benzintartalék 0,6 millió hordóval mérséklődött. A feldolgozott olajtermék-tartalék esetében 1,0 millió hordó növekedést várnak a szakértők.