Két hét múlva kérhető az áthidaló kölcsön

Vágólapra másolva!
Miután váratlanul gyorsan áldását adta az Európai Bizottság a magyarországi lakáshiteleseket kisegíteni hivatott kormánykezdeményezésre, július végétől már kérhetik a bajba jutott adósok a könnyítést a bankoktól. Aki ennek ellenére is elveszti a lakását, visszabérelheti, ha az önkormányzat él az elővásárlási jogával.
Vágólapra másolva!

Az áthidaló kölcsönt a bankoktól július 28-ától kérhetik a válság miatt nehéz helyzetbe került lakáshitelesek - jelentette be Szollár Domokos kormányszóvivő kedden annak apropóján, hogy az Európai Bizottság hétfőn jóváhagyta a lakáshitelesek "megmentéséről" szóló programot.

A szóvivő emlékeztetett arra, hogy az erről szóló törvény a lakásfedezettel felvett hitellel rendelkező munkanélküliek, illetve a gazdasági válság miatt nehéz helyzetben lévők számára biztosít állami garanciát, hogy ne veszítsék el otthonukat.

Az állam az áthidaló kölcsönökre vállal kezességet, amelyekből a tulajdonosok - legfeljebb két éven keresztül - az eredeti lakáscélú kölcsön havi részleteinek egy részét törleszthetik. Az áthidaló kölcsön a 2009. június 30-áig megkötött szerződésekre vonatkozik, minden olyan hitelre, amelynek lakás a fedezete.

A kormányszóvivő elmondta: a törlesztéssel bajba került hitelesek két évre kérhetnek áthidaló kölcsönt a banktól, és ennek 70-80 százalékát a magyar állam fizeti. Szerinte ez az idő elegendő lehet a hiteleseknek arra, hogy otthonukat ne veszítsék el, és két év után megkezdhetik az áthidaló kölcsön törlesztését.

Ha valaki ennek ellenére sem tudná visszafizetni a hitelét, és elvesztené lakását, akkor a kényszerértékesítés során az önkormányzatoknak elővásárlási joguk van, megvehetik a lakásokat, amelyeket a piacinál kedvezőbb feltételekkel bérbe adhatnak az adósoknak. Ezen önkormányzatok számára a kormány a Magyar Fejlesztési Bankkal közösen több tízmilliárd forintos kedvezményes hitelkonstrukciót működtet augusztus közepétől.

Szollár Domokos jelezte: azzal, hogy az Európai Bizottság gyorsan jóváhagyta a magyar jogszabályt, a tervezettnél korábban el lehet indítani a konstrukciót. Azt mondta, Magyarországon egyelőre nem volt sok bedőlt lakáshitel, de 35 ezer veszélyeztetett kölcsönről tud a kormány.