Kaszált a Yahoo és az Apple

Vágólapra másolva!
Kölcséget csökkentette és kaszált a Yahoo, jól zárta a negyedévet és az Apple is.
Vágólapra másolva!

A nagyobb Google-val nehezen küzdő amerikai internetes keresőrendszer és tartalomszolgáltató, a Yahoo! Inc. kedden 141 millió dolláros, részvényenként 10 centes adózott eredményt jelentett a második negyedévről, 8 százalékkal többet a tavalyi második negyedévi 131 milliónál, illetve 9 centnél.

A jobb eredményt költségcsökkentéssel érték el, miközben a bevétel 1,573 milliárd dollár volt, 13 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi 1,798 milliárdnál. Változatlan dollárárfolyamon csak 8 százalékkal csökkent volna a bevétel. Kedden megígérték a részvényeseknek, hogy folytatják a költségcsökkentést, de nem elbocsátásokkal.

Az első negyedévben a Yahoo! adózott eredménye 118 millió dollár volt, 78 százalékkal kevesebb az egy évvel azelőttinél, és a bevétele 1,58 milliárd dollár, akkor is 13 százalékkal kevesebb az egy évvel azelőttinél. Tavaly az adózott eredmény 424 millió dollárra csökkent a 2007-es 660 millióról, a bevétel 3 százalékkal 7,209 milliárd dollárra gyarapodott 6,969 milliárdról.

Az Apple Inc. számítógép- és fogyasztói elektronikai gyártó kedden 1,229 milliárd dolláros adózott eredményt jelentett az üzleti éve júniussal zárult harmadik negyedéről, 15 százalékkal többet az egy évvel korábbi 1,072 milliárdnál. Az elemzők csak 1,17 milliárd dollárra számítottak most.

A keddi beszámoló szerint a júniussal zárult negyedév volt a legjobb nem karácsonyi negyedév a cég történetében. A sikert termékeik árának némi csökkentésével érték el, a forgalom növekedéséből. Az értékesítés az új termékekből kiugróan gyarapodott. Ezzel az üzleti éve első kilenc hónapjában 4,039 milliárd dollár volt az adózott eredménye, 9 százalékkal több az egy évvel korábbi 3,698 milliárdnál.