Válsághíradó: Itt a 2010-es adócsomag, erősödött a forint és a tőzsde, Jacko halála után is sok pénz

Vágólapra másolva!
A parlament végleg elfogadta  jövő évi adócsomagot, benne a vagyonadóval, a hírre a forint erősödött, a tőzsde meg amúgy is nyerésben volt, s így is zárt. Lesz vezetője a PSZÁF-nak és Michael Jackson halála felpörgette a relikviák piacát. Július 1-től lényegesen keményebbé válik az élet, a válság most válik kézzel fogható valósággá. Válsághíradó kedd hajnalban.
Vágólapra másolva!

Szerdán közepesen fontos adatok látnak napvilágot a nemzetközi gazdaságban.

Kijön az első negyedéves brit GDP és a befektetések, a kilátások nem túl jók, a szigetország gazdasága továbbra is visszaesésben van, s a beruházások is csak stagnálnak.

Júniusbna a német munkanélküliség csaknem stagnál, illetve enyhén csökken, s akiskereskedlmi forgalom ugyancsak nem mutat nagy változást. Miként az eurózóna fogyasztói árai.

A USA-ban a fogyasztói bizalmi index enyhe növekedésére lehet számítani júniusban.

Magyarországon a két legfontosabb adat az első negyedéves folyó fizetési mérleg első közlése, valamint a májusi ipari termelő árszint lesz.

Itt a jövő évi adórendszer

Így adózunk jövőre, átmentek az adójogszabályok, csak a bankigazgatók és a jelentős adókedvezményeket igénybe vevők nem nyernek a jövő évi szja-változásokon.

Komoly változásokkal indul az idei második félév, július 1-jén megszűnik ugyanis az összes jelenleg létező lakástámogatási forma és a 13. havi nyugdíj, emelkednek az adók, csökkennek a járulékok, drágább lesz a gáz és a külföldi mobilozás, elnök nélkül marad a pénzügyi felügyelet és életbe lép az élelmiszerkódex.

A forint nagyjából a pénteki szinteken tartózkodott az euróval szemben hétfőn kora délután, a szakértők szerint így továbbra is elképzelhető a múlt héten már letesztelt 275 forintos szint áttörése.

A reggeli negatív nyitás után megfordult a BUX és végül 370,89 pontos, 2,41 százalékos emelkedéssel, 15 782,75 ponton zárt hétfőn. A Mol árfolyama 2,45 százalékkal 12 540 forintra erősödött, az OTP részvények ára 1,31 százalékkal 3645 forintra nőtt.

A PSZÁF 6,5 millió forintra bírságolta a CIB Bankot, mivel a hitelintézet a felügyelet szerint jogszabálysértően járt el egy alkalommal.

Erősödtek a New York-i értéktőzsde vezető indexei hétfőn. A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 1,1 százalék (90,99 pont) emelkedéssel 8529,38 ponton fejezte be a napot. A 30 részvényből 29 drágult.

Olcsó a román lakáshitel

Július közepétől 50 százalékkal olcsóbb kamatú jelzáloghitelhez juthatnak azok a román állampolgárok, akik első otthonukat akarják megvásárolni.

Százötven év börtönbüntetésre ítélték hétfőn New Yorkban Bernard Madoff Wall Street-i szupercsalót.

Bár a hagyományok szerint az apostolfejedelmek, azaz Pál és Péter ünnepe az aratás kezdőnapja, az idén már e jeles dátum előtt elindult az aratás, főleg a déli megyékben.

Július második hetétől mind az 51 korábbi Tesco benzinkút Shell márkanéven működik majd tovább.

Stagnál a magyar gazdaság

Az elmúlt hetekben a felépülés első jelei mutatkoztak az euróövezet gazdaságában az Európai Bizottság negyedéves jelentése szerint.

Semmit sem növekedett júniusban a magyar gazdaság az előző hónaphoz képest.

Az illetékes bíróság első fokon nem talált kivetnivalót az Emfesz tulajdonosváltásán.

Michael Jackson hirtelen halála után a rajongók megrohanták az üzleteket és az internetes áruházakat.

Megabírság az MTelekomnak

Egy kínai cipőgyár, a Guangzhou Jiansheng Trading Ltd. meg akarja venni a francia Pierre Cardin divatházat és márkát.

Hatástalan a szlovák roncsprémium, a márciusban és áprilisban összesen 55 millió euró értékben folyósított állami autóvásárlási támogatás mindössze 0,05 százalékkal járult hozzá a gazdasági növekedéshez.

A Nemzeti Hírközlési Hatóság a 100 millió forintos bírságot vetett ki a Magyar Telekomra.