Buktak a nyugat-európai tőzsdék is

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Veszteséggel zártak a nyugat-európai részvénytőzsdék, főként a kőolaj és a nyersanyagok árának csökkenése miatt. Az árfolyamok arra a hírre is estek, hogy az Európai Központi Bank friss elemzése szerint az euróövezet bankjai az eddigi 366 milliárd dollár után 2010 végéig további 283 milliárd dollár leírására kényszerülhetnek. A vezető európai részvények FTSEurofirst 300-as indexe 2,5 százalékos csökkenéssel 863,34 ponton zárta a hét első napját, miután eddigi történetének március elején mutatott legalacsonyabb állása után közel 33 százalékot emelkedett.

Londonban a brit részvények vezető FTSE 100 indexe 2,61 százalékos, 115,9 pontos csökkenéssel 4326,01 ponton zárt. A frankfurti DAX-30 3,54 százalékkal 179,30 pont a lélektaninak számító ötezer pontos határ alá, 4889,94 pontra esett. A párizsi CAC-40 index 3,20 százalékkal, 106,56 ponttal 3219,58 pontra esett. A nap vesztesei az energetikai és a pénzügyi szektor szereplői. Az olajipari a BP, a Shell és a Total részvényei 2,1 és 3,6 százalék körüli mértékben veszítettek értékükből, az Antofagasta, a BHP Billiton, a Rio Tinto és a z Xstrata részvényárfolyama 2,1 és 7.3 százalék között esett. A bankok közül az HBSC, a Banco Santander, a UBS, a Barclays és a Deutsche Bank papírjai 3,1 és 5,8 százalék közötti mértékben gyengültek. A biztosítóknál az AXA, a Swiss Re és az Allianz 3,1-4,3 százalékkal esett a pénteki záráshoz képest.