Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Itt olvashatja a válság híreit!

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) valószínűleg felfelé módosítja a világgazdaság jövő évi növekedésére szóló előrejelzését júliusban, mert a jelek arra vallanak, hogy mérséklődik a visszaesés - mondta az IMF első vezérigazgató-helyettese.

John Lipsky, aki Törökországban egy gazdasági fórumon vesz részt, mindamellett figyelmeztetett: korai lenne még győzelemről beszélni, hiszen a pénzügyi rendszer még messze nem tért vissza a normális kerékvágásba, a világgazdaság pedig még mindig recesszióban van. "Bár a legfrissebb adatok arra utalnak, hogy lassul a zsugorodás üteme, még mindig nagy a bizonytalanság a gazdasági fellendülés időpontját és mértékét illetően."

Az IMF várhatóan július 7-én ismerteti módosított előrejelzését. Előző, áprilisban közzétett prognózisában a nemzetközi pénzintézet azt jósolta, hogy jövőre 1,9 százalékkal gyarapodik majd a globális gazdaság az idei, 1,3 százalékos visszaesés után.