Nem Madoff a legidősebb börtönlakó szupercsaló

Vágólapra másolva!
Bernard Madoffot 150 évre ítélte az amerikai bíróság hétfőn. A Bloomberg hírügynökség szerint a piramisjátékot szervező csaló akár 65 milliárd dolláros kárt is okozhatott. A 71 éves Bernard Madoff ugyanakkor nem a legidősebb börtönlakó lesz a pénzügyi és gazdasági szupercsalók között. A nála fiatalabb Bernie Ebbers 2005 óta ül, a sokkal idősebb, 84 éves John rigas pedig 92 éves korában szabadulhat legkorábban.
Vágólapra másolva!

Bernard Madoff nem az első pénzügyi-gazdasági szupercsaló, aki börtönbe került az Egyesült Államokban.

A fehérgalléros bűnözők közül alacsony biztonsági szintű fogházban őrzik a WorldCom Inc. korábbi vezérigazgatóját, Bernard Ebberst. A 67 éves Ebbers egy louisianai, oakdale-i fegyintézben tartózkodik.

Ebbers irányította a WorldCom céget mindaddig, amíg 2002-ben össze nem omlott, a gazdaságtörténet legnagyobb csődjét produkálva. (Azóta ezt a rekordot megdöntötte tavaly szeptember 15-én a Lehman Brothers befektetési bank.)

Ebberst végül 11 milliárd dolláros csalás miatt ítélték el 2005-ben. 25 évet kapott, így 84 évesen szabadulhat legkorábban.

Rigas a korelnök

A 84 éves John Rigast, az Adelphia Communications Corp. korábbi vezérét pedig egy Észak-Carolinában lévő, butneri börtönben őrzik. Rigast egyébként fiával együtt ítélték el, az idős topmenedzser 15 évet kapott csalásért, miután többmilliárd dolláros kárt okozott, fia, Timothy pedig 20 évet ülhet börtönben. John Rigas legkorábban 92 évesen szabadulhat egyébként Butnerből.

A Rigas családból tehát két embert is elítéltek, ám Madofféknál csak az apát. Madoff más rokonai - jóllehet többen is dolgoztak a 65 milliárd dolláros csalást elkövető férfi cégénél - közül nem gyanúsítanak senkit bűncselekménnyel.

A Harvardról a börtönbe

Szintén viszonylag idős korában, 55 évesen vonulhatott börtönbe az Enron energiavállalat egyik korábbi vezetője, Jeffrey Skilling ex-vezérigazgató. 2004-ben öt 35 rendbeli csalással vádolták őt, többek között. Végül 19 rendbeli csalásért 2006-ban ítélték el, 24 évi börtönre.

Az Enron szintén a világ egyik legnagyobb csődjét jelentette néhány évvel ezelőtt. A Harvardon végzett Skilling most a börtönök világával ismerkedhet. Az Enron korábbi vezére aligha tűri jól a fegyintézet légkörét, hiszen már az ellene indult vizsgálatok során "Gestapónak" minősítette az amerikai szövetségi nyomozóhatóságokat a Washington Post tudósítása szerint.