Vágólapra másolva!
Globális szinten 1464 milliárd dollárt tettek ki az országok hadi kiadásai 2008-ban, a legnagyobb számlával az Egyesült Államok "büszkélkedhet" - derül ki a stockholmi SIPRI statisztikájából.
Vágólapra másolva!

Éves szinten a hadi kiadások 4 százalékkal nőttek, 1999-hez képest pedig 45 százalékos volt a növekedés. A kutatók szerint a terror elleni háború miatt emelkedtek meg a kiadások, a szektor a világ GDP-jének 2,4 százalékát állította elő.

A Reuters által ismertetett tanulmány szerint az iraki és az afganisztáni háborúk csak az amerikaiaknak 903 milliárd dollárjába került a szokásos hadi büdzsén túl.

A tavalyi összkiadás 1999 és 2008 közötti növekedésének 58 százalékáért az Egyesült Államok volt a felelős, miközben Kína és Oroszország megtriplázta ilyen irányú költségvetését. Jelentős emelkedést jegyeztek fel India, Szaúd-Arábia, Irán, Izrael, Brazília, Dél-Korea, Algéria és az Egyesült Királyság esetében is.

A jelentés szerint a világ legnagyobb hadi vállalkozása az amerikai Boeing volt, amely több mint 30 milliárd dollár értékben értékesített fegyvereket az év folyamán. A 20 legnagyobb ilyen cég mindegyike vagy amerikai, vagy pedig európai.