Beolvadt a Magyar Telekomba a T-Kábel és a Dél-Vonal

Vágólapra másolva!
Megszavazta a Magyar Telekom Nyrt. (MT) hétfői rendkívüli közgyűlése a T-Kábel Magyarország Kft. és a Dél-Vonal Kft. beolvadását az MT-be. A Dél-Vonal a T-Kábel 100 százalékos tulajdonában volt, míg a T-Kábel az MT 16,4 százalékos közvetlen és 83,6 százalékos közvetett tulajdonában állt. A közvetett tulajdonos az MT 100 százalékos leányvállalata, az Investel Zrt. Volt - áll a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Vágólapra másolva!

A beolvadásokat Christopher Mattheisen, a társaság elnök-vezérigazgatója azzal indokolta, hogy a csoport így versenyképesebb ajánlatokat tud adni a vezetékes és mobil felhasználóinak mindhárom képernyőn, televízión, számítógépen és mobil monitoron. Azaz televíziós, internetes és távközlési szolgáltatást egyszerre tud nyújtani. Hozzátette: a működési hatékonyság is javul az összeolvadás eredményeképpen, s összességében 1 milliárd forint megtakarítást tesz lehetővé éves szinten.

A közgyűlésig, illetve a közgyűlésen összesen 2 részvényes jelezte, hogy bizonyos számú részvényszám erejéig nem kíván részt venni a beolvadások, átalakulás után létrejövő jogutód társaságban, az MT-ben. Számukra törzsrészvényenként 344 forintot fizet a társaság. Az MT figyelmeztette a részvényeseket, hogy ez az ár jóval a tőzsdei részvényárfolyam alatt van.

A rendkívüli közgyűlésig 1250 részvény tekintetében érkezett ilyen jelzés, míg a helyszínen a MagyarCom Holding GmbH jelezte, hogy 1822 részvény erejéig kilép a jogutód társaságból azért, hogy megmaradjon és ne változzon az MT-ben lévő 59,298 százalékos tulajdoni hányada. A MagyarCom az MT-ben a Deutsche Telekomot képviseli.

A T-Kábel analóg és digitális tv, illetve szélessávú internet, és internet alapú távközlési szolgáltatást nyújt 320 ezer ügyfelének. A Dél-Vonal Csongrád és Békés megyében 3800 előfizetőnek nyújt kábelszolgáltatást. A T-Kábel 2008. december 31-én 20,5 milliárd forint értékű eszközzel és ugyanilyen értékű forrással rendelkezett. Vagyona 4,971 milliárd forintot, a jegyzett tőkéje pedig 920 millió forintot tett ki. A Dél-Vonal eszközei és forrásai, külön-külön 161,904 millió forintot értek el, a saját vagyona 115,022 millió forint, a jegyzett tőkéje pedig 3 millió forint volt.

Az átalakulás után az MT jegyzett tőkéje a kilépő részvények névértékével megegyezően csökkent, s a beolvadásoknak és átalakulásnak, illetve a kilépő részvényeknek megfelelően változott a vagyonmérleg és vagyonleltár is.