Az euró 280 forint fölött jár

Vágólapra másolva!
A negatív New York-i tőzsdenyitás után gyengülni kezdett a magyar forint, amelyre délután még nem volt hatással, hogy a jegybank érintetlenül hagyta a hazai alapkamatot. A tőzsde is csaknem három százalékot esett Pesten.
Vágólapra másolva!

Olvassa el itt a válság híreit!

A forint hétfőn délután 280 forint/euró fölé jutott, vagyis gyengült a korábbi 278-279 forint közötti értékekhez képest. Délután háromnegyed hatkor 280,57 forintot kellett adni egy euróért.

Az euró árfolyama délután negyed ötkor 279,38 forint volt a pénteki 278,40 forint, a hajnali 277,30, illetve a délelőtti 278,51 forint után.

A trend érzékelhetően kirajzolódott: mind az egymást követő napi maximumok, mind pedig a közbeeső korrekciók minimum értékei egyre magasabbra kerültek. A kereskedők szerint az MNB döntése a kamat tartásáról ugyan ideiglenesen erősítette a forintot, ám a hatás sem erősnek, sem tartósnak nem bizonyult.

A piacon a negatív hangulat terjedt inkább: a délelőtti gyengeséget csak fokozta az amerikai tőzsdék mínuszos nyitása, a kockázatvállalási hajlandóság világszerte jellemző csökkenése. A pesti tőzsde is csaknem 3 százalékot vesztett a hétfői záráskor, miután a Wall Street 1-1,5 százalékos mínuszokkal kezdett - magyar idő szerint hétfő délután.