Ötszáz embert küld el a Sága Sárváron

Vágólapra másolva!
Ötszáz dolgozójától válik meg a SáGa Foods Kft. Sárváron - értesült az MTI pénteken az üzemben összehívott munkásgyűlésről távozó dolgozóktól. Azt, hogy pontosan kiket küldenek el, június 10-ig közlik, a létszámcsökkentést fokozatosan hajtják majd végre, a munkahelyek valószínűleg november végéig szűnnek majd meg - nyilatkozták az MTI-nek nevük elhallgatását kérő dolgozók.
Vágólapra másolva!

A leépítést a dolgozók elmondása szerint SáGa vezetése a megrendelések csökkenésével, termékeik piacainak beszűkülésével indokolta. Az 1800 dolgozóból a létszámcsökkentést követően valószínűleg csak 1300-an maradhatnak.

Az MTI szerette volna megkérdezni a részletekről a SáGa vezetőit is, de a hírügynökség tudósítóját a biztonsági őrök nem engedték be a gyár területére.

A SáGa Foods igazgatóságának péntek délutáni közleményben ismertetett állásfoglalása szerint a piaci környezet további romlása miatt elkerülhetetlen a költségek csökkentése és a hatékonyság növelése. A vállalat vezetése tárgyalásokat kezdeményezett az üzemi tanáccsal, a munkavállalói érdekképviselettel, a Munkaügyi Hivatallal és Sárvár polgármesterével a várhatóan mintegy 500 főt érintő leépítésről. A társaság teljes munkavállalói létszáma jelenleg 1800 fő - tartalmazza a közlemény.

A tervezett lépések álláspontjuk szerint támogatják a vállalat piaci pozícióinak megerősítését és biztosítják a megmaradó 1.300 munkatárs munkahelyét egy igen nehéz gazdasági környezetben.

Az MTI-hez eljuttatott dokumentumban hozzátették: a működés stabilizálását szolgáló intézkedések mellett a SáGa Foods átfogó üzletfejlesztési programmal kívánja új, hosszú távú fejlődési pályára állítani a vállalatot.

A társaság honlapján közölt adataik szerint a cég 2008-as belföldi értékesítésének nettó árbevétele 20,7 milliárd forint, exportértékesítésének nettó árbevétele 12,6 milliárd forint volt. Piaci részesedése a főtt hústermékek kategóriájában 7,5 százalék, a virslifélék kategóriájában 17,9 százalék, a párizsi termékeknél 18,9 százalék Magyarországon. A SáGa Magyarország legnagyobb baromfitermék exportőre, olyan külpiacokon van jelen, mint Nagy-Britannia, Németország, Olaszország és Ausztria. A SáGa Foods Zrt. az angol Bernard Matthews cégcsoport része.