Bankadót vetne ki a román kormány

Vágólapra másolva!
Robin Hood-adót vet ki a román kormány a külföldi bankok nyereségére, ha a romániai leánybankjaikból kivonják a pénzüket, és nem hitelezik a román gazdaságot.
Vágólapra másolva!

Ezt Emil Boc román kormányfő jelentette ki, akit a szerdai román média idézett. A kormányfő szerint az általa vezetett kabinet kész olyan kemény intézkedést foganatosítani a bankok ellen, mint például a nyereségük többszörös megadóztatása, ha a korábbi ígéretüket megszegik. A Romániában leánybankokat működtető külföldi pénzintézetek vezetői ugyanis március végén a Nemzetközi Valutaalappal folytatott tárgyaláson vállalták, hogy továbbra is finanszírozni fogják a román gazdaságot.

A román kormányfő újságírói kérdésre válaszolva elmondta: nincs tudomása arról, hogy a bankok valóban ki akarják vonni pénzüket Romániából. Rámutatott: csak jelezni kívánta, hogy szükség van a bankok által biztosított pénzügyi erőforrásokra a hitelezés fellendülése érdekében.

Röviddel a kormányfő kijelentése után Adrian Cosmescu, a Román Nemzeti Bank (BNR) piacfelügyelő igazgatóságának az illetékese közölte, hogy a román jegybank vezetői folytatták a tárgyalásokat a külföldi bankokkal a márciusban kötött elvi megállapodásról. Így a kilenc legfontosabb bankintézettel a román jegybank egyéni írásbeli megállapodást is köt a következő egy hónapban arról, hogy az anyabankok továbbra is támogatni fogják romániai leánybankjaikat - mondta Cosmescu.