Zárásra még erősödött is a forint

Vágólapra másolva!
A forint bár tartotta magát a 290-es szint alatt egész délelőtt, a napközbeni enyhébb gyengülés után magára talált, pénteken záráskor erősödött, és 285,50 és 287 forint között mozgott, miközben korábban 289,50 felé is közelített.
Vágólapra másolva!

A forint este hat óra előtt még a 285,50 forint/eurós szint közelébe is eljutott, vagyis jelentősen erősödött a reggeli és kora délutáni értékekhez képest. Este hatkor 286-287 körül ingadozott a magyar pénz a közös európai devizával szemben, de a 287-es szint alatt maradt.

A forint nagyjából a reggeli 287 körüli szinteken tartózkodott a nap túlnyomó részében az euróval szemben annak ellenére, hogy mind a magyar, mind az eurózóna GDP-adatai is mély recesszióról tanúskodtak a délelőtt folyamán - közölte a Takarékbank elemzője, Sörös Csaba délután négy órakor. (A forint reggel 288 és déli 12 óra után nem sokkal 288-289 környékén is volt.)

A stabil árfolyam Sörös szerint annak volt köszönhető, hogy alábbhagyott az egész héten jellemző negatív korrekció a nemzetközi piacokon, és már csütörtökön is javultak a főbb indexek, pénteken pedig a pluszos amerikai nyitás után várhatóan újabb enyhe növekményt tudnak majd elkönyvelni.

Délutánra még erősödött is a forint, 286 környékére, a zloty stabilnak tűnik Sörös szerint, egyedül a cseh korona gyengült 27-ig az euróval szemben, a vártnál jóval gyengébb cseh GDP-adat következményeként.