Tovább tart a versenyfutás az Opelért

Vágólapra másolva!
Az Opellal kapcsolatban még semmi sem dőlt el, a versenyfutás tovább tart az egyik legpatinásabb német autógyártóért, amely súlyos pénzügyi gondokkal küzd. A versenyhivatal közben megvétózta a direkt kormányzati segélynyújtás lehetőségét.
Vágólapra másolva!

Angela Merkel németkancellár egy hétfői nyilatkozatában ismét megerősítette, hogy bármifajta kormányzati segítség előfeltétele olyan tőkeerős beruházót találni, aki képes biztosítani az Opel tartós fejlődését és a munkahelyek megőrzését.

A kancellár utalt arra, hogy a kormány szerdára várja a két eddigi jelentkező, az olasz Fiat és az osztrák-kanadai Magna végleges ajánlatát. Az utóbbi az orosz GAZ autógyárral együtt érdeklődik az Opel iránt, ami szakértők szerint biztosíthatná az oroszországi piacokat is.

Közben az olasz gyártó első embere, Sergio Marchionne egy interjúban azt hangoztatta, hogy a Fiat a négy németországi Opel-gyár közül egyet sem zárna be. Az elnök nem tagadta azonban, hogy szó lehet a munkahelyek számának csökkentéséről. Az esetleges átvétellel kapcsolatban már tárgyalásokat folytatott annak a négy tartománynak a miniszterelnökével, ahol az üzemek találhatók.

A másik jelölt, az osztrák-kanadai beszállító és alkatrészgyártó Magna szintén hangoztatta, hogy szerdán terjeszti elő végleges ajánlatát. Az Opel alkalmazottainak, illetve üzemi tanácsi vezetőinek körében értesülések szerint jóval nagyobb a bizalom a Magna, mint a Fiat iránt.

A kormány ugyanakkor felkészült arra, hogy ha bejelentik az amerikai anyavállalat, a General Motors csődjét, akkor az Opel azonnali kormányzati segítségre szorul. Ennek mechanizmusát Karl-Theodor zu Guttenberg gazdasági miniszter dolgozta ki, aki újabb amerikai látogatásra készül a GM helyzetének kipuhatolására. A kormány által kidolgozott megoldás a hírek szerint biztosíthatná, hogy a GM csődje esetén az Opel talpon maradhasson, és folytatódjanak a tárgyalások a lehetséges beruházókkal.

A szövetségi kartellhivatal ugyanakkor elutasította az Opelben való tervezett kormányzati részvételt, hangoztatva, hogy mindenfajta, a reálgazdaság egyik szereplőjének nyújtandó szubvenció, illetve támogatás alapvetően versenyellenes.