Nem fogadták el a Magyar Rádió mérlegét

Vágólapra másolva!
Nem fogadta el a Magyar Rádió (MR) tavalyi mérlegét csütörtöki ülésén a közmédiumot felügyelő közalapítvány kuratóriuma, amely június 4-én foglalkozik ismét a kérdéssel - közölte a tanácskozás után a testület vezetője.
Vágólapra másolva!

Rangos Katalin tájékoztatása szerint a döntés 15 igen és 7 nem szavazattal, nyolc tartózkodás mellett született meg. A legfőbb kifogás az volt, hogy a dokumentum nem foglalkozik a Magyar Rádió által felvett 3,2 milliárdos hitelkerettel.

Közlése szerint két hét múlva tartandó ülésükön térnek vissza a kérdésre, addig arra hívták fel a menedzsmentet, hogy egészítse ki a hiányolt résszel az anyagot. Azzal kapcsolatban, hogy a menedzsment máig nem teljesítette azt az elnökségi döntést, amely a tavaly megszerzett hitelkeret szerződésének visszamondását írta elő, Rangos Katalin megjegyezte: ha van joguk engedélyt adni a megállapodáshoz, akkor vissza is vonhatják azt.

Utóbbi témában ezzel ellentétes véleményt fogalmazott meg a kuratórium - ellenzék által delegált - elnökhelyettese, Gál András Levente, aki szerint "nagyon rossz precedens", ami az ülésen történt.

Megjegyezte: kormányoldalon olyanok szavazták le "tömbben" az előterjesztést, akik az anyag elnökségi tárgyalása során még a mellé álltak. A hitelkeret fenntartása mellett érvelve arról beszélt: válság idején "minden komoly cég készenléti hitelkeretet tud maga mögött". Közölte azt is, hogy napokon belül az ügyészséghez fordul az ügyben.

Such György rádióelnök "sajátosnak" nevezte a kialakult helyzetet, megemlítve, hogy mind a könyvvizsgáló, mind az MR felügyelőbizottsága elfogadásra javasolta a mérleget. Az elfogadás ellen szavazó kuratóriumi elnökségi tagok korábban nem hiányolták az anyagból a most keresett passzusokat - tette hozzá. Mint mondta, a hitelkeret fenntartása tavaly alig hárommillió forintjába került a társaságnak.