Vágólapra másolva!
Valamelyest kedvezőbben ítéli meg a lakosság a devizahiteleinek visszafizetési esélyeit áprilisban, és személyes anyagi helyzetüket kevesebben látják pesszimistán, mint márciusban.
Vágólapra másolva!

Itt olvashatja a válság híreit!

Javult a magán hitelek visszafizetési esélyének megítélése a lakosság körében, áprilisban, ugyanis negyedével csökkent márciushoz képest azok aránya, akik úgy látják, devizakölcsönjeik törlesztése komoly problémát jelent számukra. Ennek ellenére még mindig tízből hat ember számára okoz komoly problémát a felvett devizahitel visszafizetése.

Amíg a márciusi felmérés során az érintettek 65 százaléka mondta, hogy számára komoly problémát fog jelenteni devizahitelének törlesztése, addig áprilisban 49 százalék. Ugyanakkor viszont 6-ról 11 százalékra emelkedett azok aránya, akik úgy gondolják, nem tudják visszafizetni adósságukat - derült ki az ACNielsen elemzéséből.

A pesszimisták aránya több ok miatt csökkent. A forint márciushoz képest erősödött, például a svájci frank átlagos árfolyama a márciusi 203,9-ről áprilisban 190,45-re csökkent. Közrejátszhat a változásban a bankok kezdeményezése is az egyéni szerződésmódosításra, amellyel meghosszabbítható egy kölcsön futamideje.

A fogyasztói közhangulat és a vásárlási kedv is kissé javult, de a hazai munkalehetőségeket meglehetősen pesszimistán ítélik meg a magyarok. A következő tizenkét hónap munkalehetőségeit a válaszadók 92 százaléka látta rossznak vagy nem túl jónak áprilisban.

A fogyasztói index bár emelkedett, 37-pontról 40-re, még mindig nagyon alacsony.