Ide-oda mozgott a forint

Vágólapra másolva!
Csütörtök gyengült a forint az euróval szemben. Este, a londoni bankközi devizapiacon több mint 286 forintot kellett adni egy euróért.
Vágólapra másolva!

Este 8 óra körül az euró 286,60 forinton jegyezték a londoni devizapiacon. Ez gyengülést jelent, nap közben ugyanis 283,50-285 forintos sávban ide-oda mozgott az euró árfolyama. A régióban volt roszabb teljesítmény is, a lengyel zloty ugyanis nagyobb értékvesztést produkált a csütörtöki kereskedésben.

A magyar deviza értékvesztéséhez minden bizonnyal hozzájárult, hogy 10 százalék közelébe emelkedett Magyarországon az állástalanok aránya. Az első negyedéves 9,7 százalékról 9,9 százalékra emelkedett a munkanélküliségi ráta Magyarországon. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint egyetlen év alatt 88 ezerrel nőtt az állástalanok száma, jelenleg 412 ezren vannak munka nélkül.

Korábban a magyar makroadatoknak nem sok hatása volt az árfolyamra, azt szinte kizárólag a nemzetközi hangulat határozta meg, de bizonyos jelek szerint ez változóban van. Szakértők úgy látják, hogy a világ pénzpiacain az utóbbi hetekben kialakult erőteljes emelkedés alábbhagyásával a befektetők újra a régiós országok nem túl rózsás gazdasági mutatóira figyelnek, ez pedig nem a legjobb jel a közeljövőre nézve.

Az elmúlt napok arra utalnak, hogy alábbhagyó befektetői kockázatvállalási kedv és stagnáló részvénypiacok mellett és egyéb pozitív régiós fejlemények hiányában a devizák nem tudják megőrizni korábbi pozícióikat és elkezdenek lassan lefelé csúszni a lejtőn. A hét elmúlt napjaiban nem bontakozott ki komlyabb erősödés vagy gyengülés, az oldalazás tipikus esetét láthattuk - derül ki a Takarékbank piaci kommentárjából. Sörös Csaba, a bank szakértője kiemelte: holnap alapvetően hasonló lesz a forgatókönyv, a gyengülés kockázata viszont nagyobb mint az erősödésé, így nem kizárt, hogy az euró jegyzése eléri a 290 forintos szintet.