Zsebre tették a nyereséget New Yorkban

Vágólapra másolva!
Csekély veszteséggel zártak kedden a vezető New York-i tőzsdemutatók: ennek elsődleges oka a profitkivét volt, a hétfői jó eredmények után.
Vágólapra másolva!

A technológiai Nasdaq Composite index 0,54 százalék (9,44 pont) csökkenéssel 1754,12 ponton fejezte be a napot. A 30 vezető ipari részvény DJIA mutatója 8410,65 ponton zárt, 0,19 százalék (16,09 pont) gyengüléssel.

Az indexek annak ellenére zártak veszteséggel, hogy a Fed elnöke a kongresszusban már felcsillantotta a reményt: az amerikai gazdaság kezd kilábalni a válságból és az év második felében beindulhat a növekedés.

Egyebek mellett utalt arra, hogy a három éve vergődő lakáspiac az élénkülés jeleit mutatja. A lakosság fogyasztói kiadása - amely a tavalyi év második felében gyakorlatilag összeomlott - az első negyedben magához tért, s a következő hónapokban további élénkülés várható ezen a fronton, köszönhetően a Barack Obama elnök 787 milliárd dolláros gazdaságélénkítő csomagjában ígért adócsökkentéseknek.

Ugyanakkor a munkanélküliség növekedése, a lakóingatlanok értékének csökkenése határt szab a fogyasztói kiadások bővülésének. Az üzleti szféra beruházási aktivitása is "rendkívül gyenge" lesz, Ben Bernanke szerint. Mindamellett a Fed-elnök bízik abban, hogy a termelés fellendül az év második felében, s a cégek ismét feltöltik a válság csúcsán leapasztott készleteiket. Bízni lehet az amerikai export fellendülésében is, mivel óvatos megítélés szerint más országokban is gyengülni látszik a gazdasági tevékenység hanyatlása.