Bővíti fejlesztési részlegét a magyar Ericsson

Vágólapra másolva!
Az Ericsson Magyarország bővíti kutatás-fejlesztési (K+F) tevékenységét, és ezért a jelenlegi összesen 1160 fős létszámát az év végére 1300-ra emeli - mondta Éry Gábor, a cég vezérigazgatója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

A vállalat három új, telekommunikációs hálózati szoftverfejlesztési megbízást kapott, és ezért növeli 140 fővel hétszázra a K+F területen dolgozók számát. Az Ericsson által alkalmazottak közül a többiek a globális szolgáltatás és az üzleti területen dolgoznak.

Éry Gábor elmondta, az Ericsson nagy hozzáadott értékű termékeket, szoftvereket állít elő itt, ami nemcsak a cégnek, hanem az országnak is előnyös. Az Ericsson az idén 14 milliárd forintot fordít K+F-re.

Az Ericsson Magyarországnak tavaly 46,2 milliárd forint bevétele volt, gyakorlatilag ugyanannyi, mint egy évvel korábban. Az Ericsson leányvállalati eredményadatokat nem tesz közzé, de a magyar cég folyamatosan nyereséges.

Az Ericsson 1991-ben alapított szoftverfejlesztő központot Magyarországon, amely az 1996-ban megalakult kutatólaboratóriummal integrálódott egységes szervezetbe, így létrehozva a kutatás-fejlesztési részleget. Az Ericsson Magyarország találmányait (vezetékes és vezetéknélküli kommunikációs megoldások területén) több mint 15 országban szabadalmaztatja az anyavállalat. A budai Infoparkba települt Ericsson K+F központ 2008-ban tíz termék fejlesztéséért volt felelős, 12 prototípuson dolgozott és 35 szabadalmi bejegyzés iránt folyamodott.